Pesti Srácok

Sorosék már jóslással is foglalkoznak: előre látják, hogy Orbánnak teljhatalma lesz

null

Soros szervezetei már előre tudják, hogy a kormány vissza fog élni a járványügyi készültséggel – legalábbis ez derül ki a Magyar Helsinki Bizottság oldalán megjelent, "Sohasem érhet véget" címmel közölt elemzésből. A vélhetően jósgömbbel is rendelkező jogvédők ebben arról írnak, hogy a kormánynak teljhatalma lesz, Orbán Viktornak pedig örökké tartó diktatúrát vizionálnak. Az elemzésből sajnos kimaradtak a nyertes lottószámok, pedig szinte biztosra vesszük, hogy ők azokat is meg tudnák mondani.

Mint ismert, a kormány május 26-án nyújtotta be a "veszélyhelyzet megszüntetéséről" és a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről szóló törvényjavaslatokat. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szerint a javaslatokat úgy harangozták be, hogy "csattanós választ fognak adni azoknak a megalapozatlan félelmeire, akik a rendeleti kormányzás veszélyeire figyelmeztettek, ám valójában egyáltalán nem alkalmasak e félelmek eloszlatására". Világvége-hangulatot vizionálnak, és úgy vélik, hogy a törvényjavaslat "villanófényben mutatja meg a rendszer természetét". A sorosista szervezetnek valamiért nagyon megtetszhetett az a fantazmagória, miszerint Orbán Viktor diktatúrát épít; valószínűleg ezért ragaszkodnak annyira ahhoz az állításhoz, hogy a kormány vissza fog élni a hatalmával. Az egyelőre mellékes számukra, hogy a kormány bejelentette: június közepén visszavonják a veszélyhelyzet miatt bevezetett felhatalmazási törvényt.

– írják. A Fidesz reagált a vádakra: Hollik István kommunikációs igazgató szavai szerint Soros hálózatának csak a kormány megbuktatása számít, semmi más.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus.

Kiemelt kép: alfahir.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.