Pesti Srácok

Százmilliós megvonások a ma nyíló pécsi óvodáknál és bölcsődéknél

Százmilliós megvonások a ma nyíló pécsi óvodáknál és bölcsődéknél

Hétfőn kinyithattak az óvodák és a bölcsődék, az öröm azonban nem felhőtlen az intézményekben, hiszen Péterffy Attila Pécs ellenzéki polgármestere kihasználva a veszélyhelyzetet, 210 millió forintot vont el az intézményektől. Eközben a pécsiek távhődíj befizetéseiből osztalékként ugyanekkora összeget, mintegy 200 millió forintot juttat egykori munkahelyének, a francia multi cégnek – olvasható a Baranya Megyei Önkormányzat közleményében.

– írták. Csizmadia Péter szerint

PestiSracok facebook image

Őri László, Pécs korábbi alpolgármestere szomorúnak tartja, hogy a város új vezetése 180 fokos fordulatot vett és az óvodák, bölcsődék megsarcolásában látja a megoldást. Őri felidézte, hogy a város az elmúlt években volt a mostaninál nehezebb pénzügyi helyzetben, azonban akkor a megszorítások helyett egy jelentős, mintegy két és fél milliárd forintos nagyszabású óvoda- és bölcsődefejlesztési programot indított el. A legnehezebb időszakban is figyeltek arra, hogy a béreket mindenki pontosan megkapja és amikor lehetőség nyílt rá, béren kívüli juttatással is elismerték az ott dolgozók munkáját. Az óvodák bölcsődék felújításával, valamint az intézményekben dolgozók megbecsülésével és a Pécsett gyermeket vállaló és nevelő családokat is támogatták, így a jövőbe fektettek be.

– összegzett Őri László. Végül a közleményben idéznek egy többgyermekes édesanyát, Virág Tímeát:

Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.