Pesti Srácok

Szijjártó: Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára

null

Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára – erősítette meg újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, kedden.

A tárcavezető elmondta: tegnap éjjel és ma reggel abban állapodott meg a cseh és a szlovák kollégájával, hogy éjféltől azon magyar, szlovák és cseh állampolgárok számára teszik lehetővé az országaikba való karanténmentes beutazást, akik tartózkodása a másik ország területén nem haladja meg a negyvennyolc órát.

– részletezte a miniszter. A közép-európai bonyolult viszonyokat jelző technikai információként tette hozzá: amikor magyar állampolgár Csehországba utazik, azt a szlovákok megengedik, azonban a visszafelé utat már nem engedik meg a saját területükön, ezért azt Ausztria felé kell majd megtervezni a magyaroknak. Ugyanez a helyzet a Magyarországról hazautazó csehek vonatkozásában is. Szijjártó Péter elmondta: az egyeztetéseket azután folytatta le a szlovák és a cseh kollégájával, miután hétfőn Magyarország és Szerbia megállapodott arról, hogy a két ország állampolgárai korlátozások nélkül járhatnak át a magyar-szerb határon, és Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák kollégájával folytatott megbeszélés után erre utasította. Arra az újságírói kérdésre, hogy várható-e ilyen megállapodás Romániával is, Szijjártó Péter elmondta: Romániával egyelőre nem tárgyaltak a korlátozások feloldásáról, mert a két ország közötti epidemiológiai helyzet nincsen egyensúlyban.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a miniszter. A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter köszöntet mondott az RMDSZ-nek azért a közvetítő szerepért, amit a járvány idején a Magyarország és Románia kapcsolataiban játszott. Mint emlékeztetett rá: az RMDSZ kérésére tették lehetővé azt, hogy a határon át ingázókat ne helyezzék karanténba a határátlépés után. Hozzátette: most Kelemen Hunor azt kérte, hogy Magyarország tegye huszonnégy órássá az országon való átutazás lehetőségét, és erről egyeztetéseket kezdenek az osztrák és a román partnereikkel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.