Pesti Srácok

Szijjártó: Most a máltaiak is saját bőrükön érzik az EU képmutató migrációs politikáját (VIDEÓ)

Nemhogy jelen van, de egyre súlyosabb a migráció jelentette fenyegetettség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán megosztott videóban, miután egyeztetett a máltai miniszterelnökség vezetőjével.

A tárcavezető megjegyezte: a világjárvány miatt kevesebb politikai vita szól a migrációról, pedig a máltai miniszterelnökség vezetője szerint hozzájuk csak idén az első két hónapban már több illegális migráns érkezett, mint az egész tavalyi évben. Táboraik megteltek, és a migránsokat a partjaikhoz szállító hajók is komoly problémát jelentenek. Exponenciális növekedést látnak: az információik szerint 650 ezer olyan ember van a líbiai partoknál, aki gyakorlatilag arra vár, hogy elhagyhassa Líbiát Európa irányába.

– hangsúlyozta. Hozzátette: most szembesülhetnek azzal is, hogy nem lehet számítani azokra az államokra, amelyek egyébként hangosan és agresszívan követelik a kötelező letelepítési kvóta bevezetését. Szijjártó Péter szerint egyetértettek abban, hogy helyes az a magyar megközelítés, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol baj van, és nem a problémát oda, ahol nincs baj.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a miniszter, hozzátéve: a migrációt meg kell állítani.

– mutatott rá Szijjártó Péter. Kitért arra is: ennek most azért is jelentősége van, mert eddig a migráció főként biztonsági és kulturális kihívást jelentett, a járvány óta viszont egészségügyi kockázattal is jár.

Forrás: MTI; Fotó/videó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.