Pesti Srácok

Szlovéniában hivatalosan vége a járványnak

Szlovéniában hivatalosan vége a járványnak

Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak; sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy fontos, amely nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba – jelentette be a kormány csütörtök esti sajtóközleményében.

Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van. Az ezekről szóló kormányhatározat egy nappal azután lép életbe, hogy megjelenik a hivatalos közlönyben, ami feltehetőleg pénteken lesz – írta az STA hírügynökség.

Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz. Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni. A hírügynökségi jelentések nem szólnak a Horvátországgal közös határátkelőhelyekről. Zágráb szerdán jelentette be, hogy Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt. Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.

Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai – derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Mindazonáltal hozzátette: arra is fel kell készülni, hogy két lépést tesznek hátra, akkor és ott, amikor és ahol a vírus újra felüti a fejét.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.