Pesti Srácok

Horvátország teljesen megnyitja határait tíz ország állampolgárai előtt

Horvátország teljesen megnyitja határait tíz ország állampolgárai előtt

Horvátország teljesen megnyitja határait Szlovénia, Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Németország állampolgárai előtt – ezt jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök – írja a növekedés.hu.

A portál beszámolója szerint Plenkovic az N1 horvát tévécsatorna által élőben közvetített ülésen kiemelte, hogy összehasonlították a járványgörbéket, és úgy találták, hogy a fent említett országokban hasonló a járványügyi helyzet, mint Horvátországban, illetve csökkenő tendenciát mutat az új fertőzések száma.

– hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy amennyiben másutt változik a helyzet, tovább bővítik a kedvezményezett országok listáját. Az összefoglaló azt is megemlíti, hogy Davor Bozinovic belügyminiszter elmondta, hogy a határátlépésnél továbbra is felveszik a külföldi állampolgárok adatait, és a horvátországi tartózkodás alatt mindenkinek be kell tartania a közegészségügyi intézet ajánlásait is.

PestiSracok facebook image

A beutazásnál meg kell adni az úti célt, a telefonszámot és az e-mailcímet. Elkészült az az alkalmazás is, amely segíti a gyorsabb határátlépést. Aki azonban nem tölti ki előre az entercroatia.mup.hr oldalon fellelhető űrlapot, azoknak a határon kell ezt megtenniük. Várhatóan erre külön sávot is nyitnak. A formanyomtatvány egyelőre csak angol nyelven érhető el, de a következő napokban további 12 nyelvre lefordítják – írják.

A tárcavezető szerint erre azért van szükség, hogy bármilyen probléma felmerülése esetén értesíteni tudják az országban tartózkodó külföldieket. Ilyen lehet például egy járványgóc kialakulása.

A legfrissebb információk szerint az elmúlt egy napban eggyel, 2245-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében; a járvány eddigi halálos áldozatainak száma ezzel 102-re nőtt. Az első fertőzés három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2051 beteget nyilvánítottak gyógyultnak –olvashatjuk a növekedés.hu cikkében.

Mint írják: a szomszédos Szlovénia a járvány enyhülésével – szigorú óvintézkedések mellett – fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, majd május közepén – elsőként az Európai Unióban – hivatalosan is bejelentette a koronavírus-járvány végét. A válságkabinet csütörtöki közlése szerint az elmúlt 24 órában kettővel, 1473-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki sem halt meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány ismert szlovéniai halálos áldozatainak száma így 108 maradt – teszik hozzá.

Forrás: növekedés.hu; Kiemelt kép: azutazo.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."