Pesti Srácok

Tízezer adag amfetaminnal buktak le, ügyészségen az ügyük (VIDEÓ)

Az ügyészségen annak a két férfinek az ügye, akik mintegy nyolc kilogramm amfetamin eladásakor buktak le. A police.hu közleménye szerint ez tízezer fogyasztói adagnak felel meg, és a feketepiaci értéke 34 millió forint.

A police.hu arról ír. a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya kábítószer-kereskedelem miatt folytatott nyomozást két Baranya megyei férfi ellen. A nyomozók az eljárás során bizonyították, hogy a bűntársak Nyugat-Európából beszerzett amfetamint három alkalommal is értékesítettek 2019 nyarán.

A közlemény felidézi, a negyedik, 2009. október 11-re időzített és Magyarszékre tervezett drogüzletnél aprólékosan előkészített és összehangolt műveletnek köszönhetően a kereskedőkön kívül a rendőrök is ott voltak. A kábítószer átadása közben a KR munkatársai rajtaütöttek a két férfin. A rendőrök az ügyben összesen 8449,42 gramm amfetamint foglaltak le, amely tízezer fogyasztói adagnak felel meg, és a feketepiaci értéke 34 millió forint. A vegyészszakértői vélemény alapján a lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség százhuszonötszöröse.

A KR NNI Pécsi Osztályának nyomozói a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A nyomozást a rendőrök 2020. április 30-án befejezték, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal adták át a Baranya Megyei Főügyészségnek.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.