Pesti Srácok

Több milliárd forintból újulnak meg a központi régió orvostechnikai eszközei

null

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forintból megújulnak a központi régió kórházaiban és szakrendelőiben az orvostechnikai és informatikai eszközök – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós közölte: a fejlesztés 23 kórházat és járóbeteg-szakrendelőt érint. Beszereznek diagnosztikai, képalkotó diagnosztikai, laboratóriumi eszközöket és sebészeti műszereket. Emellett endoszkópos, aneszteziológiai és intenzív terápiás, műtéti eszközöket, műtői berendezéseket, fizioterápiás, sterilizáló és higiénés eszközöket vásárolnak, valamint kórházi bútorokat is. Az informatikai fejlesztés révén pedig négyezer számítógép és nyomtató kerül a kórházakba és szakrendelőkbe. A miniszter kiemelte: a koronavírus-járvány nagyon professzionális és jó eredménnyel kecsegtető kezelésével párhuzamosan folytatódnak a magyar egészségügy teljes átalakítását eredményező fejlesztések, így az Egészséges Budapest Program is. Kásler Miklós hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az új egészségkultúra iránt, amelynek fókuszában a megelőzés áll, és amely az ellátás technikai színvonalának emelésével hosszabbítja meg az emberi életet, növeli az egészségben eltöltött évek számát. Felidézte: 2010-2016 között 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki kórházak, szakrendelők felújítására, újak építésére, eszközök beszerzésére. Hozzátette: az Egészséges Budapest Program keretében Budapest és a központi régió intézményei – szakrendelők, kórházak és a Semmelweis Egyetem – újulnak majd meg; erre 2026-ig több, mint 700 milliárd forintot fordít a kormány.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.