Pesti Srácok

Trump a gazdasági újraindítást sürgeti és az év végére oltást remél a vírus ellen

Trump a gazdasági újraindítást sürgeti és az év végére oltást remél a vírus ellen

A gazdasági újraindítást sürgette és a többi között az év végére oltást remélt az új típusú koronavírus ellen Donald Trump amerikai elnök vasárnap este azon a kétórás televíziós beszélgetésen, amelyet a Fox televízió közvetített a washingtoni Lincoln-emlékmű mellől. Az elnöknek nemcsak a Fox újságírói, hanem videón a nézők is tehettek fel kérdéseket.

Az elnök a kérdésekre válaszolva többször is egyértelművé tette, hogy – figyelembe véve ugyan a járványügyi helyzetet, de – az ország gazdaságának és mindennapi életének újraindítását szorgalmazza. Az egyik kérdezőnek válaszolva azt is kifejtette, hogy szeretné, ha szeptembertől az oktatási intézményekben, köztük az egyetemeken is folytatódna a munka.

Trump általában is derűlátón nyilatkozott a következő hónapok kilátásairól, s úgy vélekedett, hogy 2021 nagyszerű esztendő lesz az amerikaiak számára.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyes tagállamok a saját egészségügyi helyzetüknek megfelelően, a saját ütemezésük szerint indítják újra a gazdasági életet. Bár ebben egyes tagállamok szerinte nem eléggé gyorsak.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

A járványra utalva úgy vélekedett, hogy 80-90-100 ezer halálos áldozatot követelhet.

– fogalmazott, elismerve, hogy a vírus pusztítóbb, mint amilyenre ő is számított. Ám reményét fejezte ki, hogy a vírustesztek minél szélesebb körű alkalmazásával gyorsabban feltérképezhetők a vírusfertőzések és diagnosztizálhatók a koronavírus okozta Covid-19 nevű, tüdőgyulladásos betegségben szenvedők.

– foglalta össze az amerikai kormányzati terveket.

A videón bejátszott nézői kérdések egyike arra vonatkozott: nem érzi-e úgy, hogy késve tette meg a járványellenes lépéseket. Trump nemmel válaszolt, s emlékeztetett arra, hogy már februárban lezárta az amerikai repülőtereket a Kínából érkező nem amerikai állampolgárságú utasok előtt, miközben politikai ellenfelei rasszizmussal vádolták meg, mert kínai vírusnak nevezte a kínai Vuhan városából elterjedt koronavírust. Az elnök konkrétan Nancy Pelosi, demokrata párti házelnököt és Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét említette meg, mint akik bírálták őt ezért.

– jelentette ki.

Trump ismét bírálta Kínát, mert szerinte Peking nem időben és nem teljes mértékben adott tájékoztatást a vírus terjedéséről és a járványról, s ismételten leszögezte, hogy ezért majd el kell számoltatni Pekinget. Kifejtette azt is, hogy az amerikai hírszerzés csak január végén tájékoztatta őt a koronavírus járványáról, de – mint mondta – úgy informálták őt, hogy a vírus nem különösebben veszélyes.

– mondta Trump. Majd úgy folytatta: "nem sokkal ezt követően zártam le az országot Kína előtt. A szobában akkor huszonhárman voltunk, s én voltam az egyetlen, aki a határok lezárását akarta".

(MTI)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.