Pesti Srácok

Új járatot indít a Wizz Air Budapest és Abu-Dzabi között

Új járatot indít a Wizz Air Budapest és Abu-Dzabi között

Új járatot indít Budapest és az Egyesült Arab Emírségek fővárosa között a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság június 3-ától.

A légitársaság hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szeptember végéig hétfőn és vasárnap, majd hétfőn, szerdán és pénteken is közlekednek a társaság Airbus A321 -gépei Abu-Dzabiba, ezzel a Wizz Air lett az első európai fapados légitársaság, amely járatot nyit a fővárosba. A társaság Budapest mellett Bukarestből, Kolozsvárról, Katowicéből és Szófiából is elérhetővé teszi Abu-Dzabit.

Korábbi közlések szerint a Wizz Air új leányvállalatot hoz létre az emírségekben, amely várhatóan az év második felében kezdi meg a működését, a tervek szerint elsősorban azokra a közép-, kelet- és nyugat-európai piacokra indít járatokat, ahol az anyavállalat ma is sikeresen működik, illetve hosszútávon az indiai szubkontinensre, a Közel-Keletre és Afrikába is szeretne járatot nyitni. Az Egyesült Arab Emírségek március végén rendelte el a polgári kereskedelmi repülés felfüggesztését, ez a határozat most is érvényben van. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója azt mondta, amennyiben feloldják a korlátozást, úgy a gépek már júniustól repülhetnek Abu-Dzabiba.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.