Pesti Srácok

Újranyit a vidámpark!

null

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark, amely társadalmi munkával épült meg a vele összevont állatkerttel együtt - közölte az intézmény igazgatója pénteken az MTI-vel.

Nagy Gergely Sándor hozzátette: az elmúlt évtizedekben látogatók generációi nőttek fel örök élményeket szerezve a vidámparkban, amely a régió egyik meghatározó turisztikai-, szabadidős- és szórakoztató intézményévé nőtte ki magát. A vidámpark és az állatkert a járványhelyzet miatt március 17. óta zárva tart, de a járványügyi enyhítő rendelkezéseknek köszönhetően - a közegészségügyi intézkedések betartásával - az állatkert május 4-től fogad újra látogatókat, a vidámparkban pedig a jubileumi szezon május 9-én kezdődik - ismertette az igazgató.

Nagy Gergely Sándor közölte: a zárva tartás alatt alapos gépészeti karbantartást követően több játékelem külsőleg is megújult, hogy teljes pompájában köszöntse a szórakozni és kikapcsolódni vágyó nagyközönséget. A nagy becsben őrzött ipartörténeti értékű lovasforgó békebeli paripái restaurálásukat követően újra régi pompájukban tündökölnek, de a családok egyik nagy kedvence, a kacsavonat is megszépülve várja visszatérő és új utasait. A kor elvárásainak megfelelően a vidámpark tavaly több kényelmi szolgáltatást is bevezetett: immár online is megvásárolható az állatkerti és a vidámparki belépő is, illetve a park teljes területét ingyenes látogatói wifi-hálózat fedi le.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott Nagy Gergely Sándor.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.