Pesti Srácok

Uszítás miatt jelentették fel Iohannist a székelyek

Uszítás miatt jelentették fel Iohannist a székelyek

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román legfelsőbb bíróságon feljelentette uszításért Klaus Iohannis román elnököt - közölte kedd délután Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.

Az EMNT és az SZNT jogi hátterét biztosító Siculitas Egyesület Kincses Előd ügyvédi irodáját kérte fel a feljelentés megfogalmazására. A beadvány szerint, a román államelnök április 29-i televíziós beszédében gyűlöletre és diszkriminációra uszított, ezt pedig a törvény bünteti. A feljelentés a román büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkozik, amely tiltja a polgárok uszítását bármilyen módon arra, hogy gyűlöljék vagy hátrányosan megkülönböztessék az emberek valamely csoportját. A feljelentők úgy vélték: jelen esetben a romániai magyarok, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai, valamint Magyarország állampolgárai ellen irányult az uszítás. A jogszabály 6 hónaptól 3 évig tartó börtönbüntetést ír elő azok számára, akik az említett bűncselekményt elkövetik. A feljelentést Tőkés László EMNT-elnök és Izsák Balázs SZNT-elnök írta alá, rámutatva az államfő fellépésének társadalmi veszélyességére, és megállapítják: ez a fajta magatartás nem maradhat megtorlatlan az igazságszolgáltatás által. Kifogásolt televíziós beszédben Klaus Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

Forrás: MTI, fotó:MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?