Pesti Srácok

Vadhússal hálálják meg az egészségügyi dolgozók munkáját

null

A balassagyarmati kórház dolgozói az elsők között kapták meg azt a száz kilogramm feldolgozott, kiváló minőségű hazai vadhúst, amivel a vadgazdálkodók önkéntesen segítik az orvosok és ápolók ellátását – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön MTI-vel.

– ismertette a szaktárca. Az államtitkár a közlemény szerint elmondta, hogy az AM tájegységi fővadászainak szervezésében országszerte vadétellel járulnak hozzá az egészségügyi dolgozók munkájának támogatásához. A széleskörű társadalmi összefogás keretében a vadászok és vadgazdálkodók által felajánlott vadhúsból profi szakácsok által elkészített vadételt, vagy biztonságos körülmények között feldolgozott vadhúst adományoznak a kórházaknak. Az akció keretében országszerte 35 helyszínen, mintegy 5000 adag vadétel kerül a kórházi dolgozók asztalára.

A Nógrád megyei Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetének felajánlott szarvashúsból összesen kétszáz adag ételt készítenek el a dolgozóknak. Az agrártárca államtitkára kiemelte: a jó szándék kiegészül azzal, hogy az embereknek lehetőségük nyílik megismerni a kiváló minőségű hazai vadételeket. Kiemelten köszönetet mondott a szaktárca tájegységi fővadászainak, akik kidolgozták és országszerte összefogják a programot, valamint minden vadgazdálkodónak, szakácsnak, vadhúsfeldolgozónak, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.