Pesti Srácok

Varga Judit: Az Európai Parlament még a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel (videó!)

Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy koncepciós eljárásnak tartja azt, hogy nem szólalhatott fel a magyar jogállamiságról szóló európai parlamenti vitán. Szerinte egy olyan intézmény akarja demokráciából kioktatni Magyarországot, amely még a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel.

Varga Judit szerint érdekes diplomáciai csűrcsavar szemtanúi lehettünk, hiszen jól ismeri az Európai Parlament szabályait és precedenseit, hiszen közel 10 évig dolgozott az Európai Parlamentben. Kiemelte, hogy senki nem hívta meg a magyar kormányt a vitára; ő kezdeményezte, hogy elmennének a vitára, hogy elmennének, ha már Magyarországot vádolják.

– reagált a miniszter arra a kérdésre, mi lehet az oka annak, hogy nem hívták meg a magyar kormányt. Bár nem indult kötelezettségszegési eljárás, Varga Judit szerint elvi kérdésről van szó, és elmondta:

PestiSracok facebook image

Varga Judit a műsorban arra is reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette, hogy május végén visszaadhatja a kormány a parlamentnek a különleges felhatalmazást. Az igazságügyi miniszter elmondta, hogy folyamatosan benne van a levegőben ez a lehetőség, hiszen mindent a vírus terjedésének, a ritmusának a fényében kell mindig megítélni, hogy mi történik az országban. A könnyítéseket is ennek a fényében vezették be. Varga Judit kiemelte:

Varga kérdésre hozzátette, hogy az Országgyűlés egyébként bármikor visszavonhatja ezt a felhatalmazást, de a kormány, aki a cselekvő, ha úgy látja, hogy minden szükséges intézkedést meghozott a vírus elleni védekezésben, akkor kezdeményezheti ezen jogkör visszaadását maga is. A miniszter asszony kérdésre elmondta, hogy a dudálós akciókkal kapcsolatos szabálysértések és a törvénysértések, amelyekkel az ellenzéki média hergeli az embereket, az a helyzet, hogy

Varga Judit szerint

Forrás: ATV; Kiemelt kép: ATV

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.