Pesti Srácok

Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam

Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam

Gyorsan bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos hazai és nemzetközi rágalomhadjárat alaptalan volt" - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A koronavírus-járvány idején a veszélyhelyzet jogrendje biztosította a kormánynak a szükséges mozgásteret, addig amíg ez indokolt volt. Bár a járványveszély nem múlt el, de köszönhetően a magyar emberek együttműködésének, összefogásának és fegyelmezettségének eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon. Egyes bel- és külföldi szereplők "történelmi bűne", hogy a bajban is támadták Magyarországot - jelentette ki Varga Judit, majd hozzátette: a magyar ellenzék "elképesztő feljelentő rendszert" működtet, amelyen keresztül minden hír gyorsan eljut a "brüsszeli központba". Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt - jegyezte meg. Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját? Mondvacsinált ürüggyel még azt is megakadályozták, hogy a Európai Parlament Magyarországról szóló vitájában felszólalhasson egy magyar miniszter - mondta Varga Judit.

A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló, a parlamentnek kedden beterjesztett törvényjavaslatokról szólva a miniszter elmondta: az egyik tartalmazza, hogy az Országgyűlés felszólítja a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére. Ezt követően pedig beindul az a bonyolult hatályba léptetési mechanizmus, amelynek célja a rendkívüli jogrendből a rendesbe való visszatérés. A tegnap este benyújtott másik törvényjavaslat többek között érinti azt a számos egészségügyi, gazdasági rendelkezést, amely átmenetileg még hatályban marad, ilyen például a hitelmoratórium, amely a veszélyhelyzet után egészen az év végéig tovább él, egyes járulékkedvezmények vagy a digitális igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályok - közölte a miniszter.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.