Pesti Srácok

Vuhan teljes lakosságát tesztelnék a kínai hatóságok

Vuhan teljes lakosságát tesztelnék a kínai hatóságok

A közép-kínai Vuhan teljes lakosságát tesztelnék az új koronavírusra a helyi hatóságok az elkövetkező tíz napban, miután a hétvégén néhány újabb, a vírusfertőzésből eredő megbetegedést jelentettek a járvány eredeti gócpontjának számító városból.

A kínai sajtó tudósítása szerint a város kerületeinek és lakónegyedeinek illetékes bizottságait arra szólították fel, hogy dolgozzanak ki tervet a fennhatóságuk alatt álló terület teljes lakosságának tesztelésére. A felhívás szerint a széles körű tesztelés elsődleges célcsoportjai az időskorúak, a sűrűn lakott területeken élők, valamint az ingázók. Nem egyértelmű azonban, hogy olyanokat is alávetnének ismét a vizsgálatnak, akiket már korábban teszteltek. A Global Times című kínai lap szerint a járvány kezdete óta a 11 milliós városban már mintegy 5 millió emberen végezték el a vírustesztet. Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett, április 3. óta először a hétvégén diagnosztizáltak újabb fertőzötteket. A hat beteg mind ugyanabban a lakónegyedben lakott, és már előzőleg orvosi megfigyelés alatt álltak, mint tünetmentes vírushordozók. A héten még nem jelentettek újabb megbetegedéseket Vuhanból.

Kína szárazföldi részén azonban kedden újabb hét, belföldön megfertőződött, Covid-19-ben szenvedő beteget azonosítottak, közülük hatot az északkelet-kínai Csilin tartományban található Csilin városban. A betegek mind kapcsolatba kerültek egy, a szintén a tartományban található Sulan városból származó beteggel. Sulant a hétvégén magas kockázati besorolás alá helyezték a múlt héten megnőtt napi esetszám miatt, míg Csilin városában szintén szigorították az óvintézkedéseket, és ideiglenesen felfüggesztették a vasúti közlekedést az újabb esetek megjelenése miatt. A hivatalos adatok szerint Csilin tartományban eddig összesen 114, belföldi fertőzésből eredő Covid-19-es megbetegedést regisztráltak, közülük 92 páciens már meggyógyult, egy beteg pedig elhunyt. A további 19, külföldről beutazó beteg közül jelenleg még három áll kezelés alatt. Kína szárazföldi részén jelenleg még 110 aktív esetet tartanak számon, miközben mintegy hétszáz tünetmentes vírushordozót tartanak megfigyelés alatt.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.