„Kérek valami jó rovarirtót... Svábok ellen” (Ludas Matyi) – Nagy Imre szerepe a magyar németség kitelepítésében
„Nem védekezni kell a reakció ellen – mondotta –, hanem támadásba kell átmenni és a legkíméletlenebb eszközöktől sem szabad visszariadni” – harsogta Nagy Imre 1945-ben, hogy belügyminiszterként levezényelje a magyarországi németek méltatlanul elfeledett kitelepítését. Miközben a Ludas Matyi a svábirtással viccelődött, a többi lap az „SS-bűnözők” és volkbundisták bűneit sorolta, Nagy Imréék végrehajtották azt a történelmi bűnt, amiről évtizedekig csak hazudni lehetett, és még mindig alig beszélünk. Nagy Imre, az internáló – valóban ilyen hősökre van szükségünk?
„Az országúton egy ember sodródik mellém. Lajosmizséről menekült; nagyon bánja, »bedőltem a propagandának«, mondja. Megnyugtatom, hogy nemsokára hazatérhet. Zavartan motyogja: »Van két hold zsidóföldem, mit tetszik gondolni, megtarthatom? …« A menekültek motyójában mindig akad ilyen két hold zsidóföld vagy valami hasonló.” – Márai Sándor Napló (1945).
„A mosonmagyaróvári gazdák felháborodással értesültek arról, hogy dr. Sikabonyi népgondozó rendeletére vissza kellett adni haladéktalanul a Volksbundistáktól elkobzott állatokat.” (Szabad Föld (1945. 09. 16.).
„Nem ér váratlanul ennek a kérdésnek a feltevése, hiszen a sváb kitelepítés az ország elsőrangú gazdasági és politikai kérdése, ezért már Nagy Imre elvtársam is a legnagyobb figyelmet fordította a svábok kitelepítésének megszervezésére.” (Rajk László beszéde, 1946)
„A szatócshoz benyit egy atyafi. – Kérek valami jó rovarirtót. – Minek? – Svábok ellen. – Hogyan? Ilyenkor tavasszal már svábok vannak magánál? – Visszaszivárogtak.” (Ludas Matyi, 1948).
Ki fehérít ki kit? Unalmas sakkjátszmák sora
Erre fogékony újságíró-kollégáimmal sokat beszélgettünk arról a meglehetősen visszataszító gyakorlatról, amelyet a legegyszerűbben történelmi „kifehérítésnek” nevezhetünk.
A jobboldali, szélsőjobboldali írástudók és történészek erre kapható része logikusan a szélsőjobboldali, netán fasiszta, a baloldali, szélsőbaloldali, liberális tábor hamisításokra hajlandó csoportja a szélsőbaloldali, kommunista személyiségeket igyekszik rehabilitálni – több, kevesebb sikerrel. A fehérterror egyik kulcsszereplőjét, a több száz ember meggyilkolásában részes Héjjas Ivánt éppen mostanában igyekeznek „újragondolni”, mintha a valóban legendás nyugat-magyarországi felkeléssel, és a Sopron és környéke megtartásában játszott szerepével meg nem történtté tehette volna bűneit...
Ez nincs így. Az ötvenhatos szerepe miatt sokat magasztalt (és jócskán túlértékelt, hamisan bemutatott) Nagy Imre valójában (minden különbözőségük ellenére) hasonló történelmi figura. Csak ő már rehabilitálva lett – a hosszú évtizedek szisztematikus agymosása segítségével.
Lehet-e padlássöprőből, kitelepítőből nemzeti hős?
Épp a minap jelentetett meg a Mandineren Sebes Gáboregy remek cikket, amely Nagy Imre „másik” arcát is bemutatja részletesen, tényekkel. A Moszkvában kiképzett kommunistát, a padlássöprőt, és az elvtársat, aki belügyminiszterként elkezdte levezényelni a magyarországi németség kitelepítését. Szigorúan a kollektív bűnösség és a földreform nevében. Én most ezt idézem fel a korabeli kommunista propaganda-sajtó segítségével. Elsőként egy másik olyan „mártírt” idézek, aki a kommunista belső leszámolásokban a vesztes oldalra került. Rajk Lászlóról van szó, akiről mostanában a következő mondatok jelentek meg az Indexen, a fiával, Rajk Lászlóval készült interjúban: „A mai napig nem tudom eldönteni, hogy apám egy hős volt-e vagy egy antihős – mondta az apjáról, az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlóról.”
Nincs itt semmiféle kérdőjel. Már önmagában a kérdés felvetése is szerencsmosdatás. Maradjunk annyiban, hogy még az antihős is eléggé szelíd kifejezés. Rajk a kiépülő diktatúrában 1946-ban vette át a belügyminiszterséget Nagy Imrétől, az összes galádságból kivette a részét, amíg őt magát is fel nem falta a rezsim. A következő 1946-os cikkben még hatalma csúcsán, szép szavakkal emlékezett meg elődjéről (Magyarországon egymást ekkor még nem kezdték el ledarálni).
„Rajk László elvtárs nyilatkozata a sváb kitelepítésről a tisztogatásról a rendőrség átszervezéséről és a stabilizáció ellenségeinek megsemmisítéséről. Rajk elvtárs négy hónappal ezelőtt vette át a belügyminisztérium vezetését, ahol azóta csak fokozódott a munka, A belügyi tárca ugyanis döntő szerepet játszik az ország legfontosabb mai problémáinak, a közigazgatás demokratizálásának, a rendőrség megerősítésének, a gazdasági és politikai reakció elleni harc fokozásának, a svábok kitelepítésének megoldásában.” Csupa nemes feladat. Rajk olyan hosszú nyilatkozatot tett, amely az oldal nagy részét betöltötte.
A Szabad Nép munkatársa (nem vállalta névvel) a hatalom türelmetlenségét és neheztelését is közvetítette első kérdésével:
„Arról értesültünk, hogy a svábok kitelepítése körülbelül egy hónap óta szünetel. Mi ennek az okat? – hangzott első kérdésünk.”
Mire Rajk: „Nem ér váratlanul ennek a kérdésnek a feltevése, hiszen a sváb kitelepítés az ország elsőrangú gazdasági és politikai kérdése, ezért már Nagy Imre elvtársam is a legnagyobb figyelmet fordította a svábok kitelepítésének megszervezésére. Tovább haladva az általa lerakott alapokon, sikerült is a kitelepítés lebonyolítását úgy megszervezni, hogy június végéig a kitelepített svábok száma már elérte a 130—135 ezret <...>”.
Rövid összefoglalásként: az Ideiglenes Nemzeti Kormány azután kezdte meg a magyarországi németség tömeges kitelepítését, miután megkapta rá a nyugatiak és a szovjetek engedélyét. A kitelepítés előkészítésében és végrehajtásában meghatározó szerepet játszott a kommunista vezetés alatt álló belügyminisztérium. Felállították a Népgondozó Hivatal, amelynek vezetője idősb Antall József volt, ez a szerv a belügy alá tartozott.
A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén a belügyminiszter Nagy Imre terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét, amely a hazai németség kollektív bűnösségén alapult. A jelenlévő 16 miniszterből kilencen igennel, ketten nemmel szavaztak, öten tartózkodtak. Nagy Imre 1946. január 15-én adta ki a kitelepítés végrehajtását szabályozó rendeletet.
Balogh Sándor történész publikálta először, hogy 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségi magyart fosztott meg a kormány állampolgárságától, valamint ingó és ingatlan vagyonától, s telepített ki az éhező és romokban heverő Németországba. Ezt irányították Nagy Imréék.
A legkíméletlenebb eszközök – Nagy Imre belépője
Második cikkünk Nagy Imre belépőjét idézi fel. Forrás: Magyar Nemzet.
„Támadásba kell menni a reakció ellen
– mondta Nagy Imre földművelési miniszter <…> kijelentette, hogy nincs megelégedve a földbirtokreform ütemével, különösen a Dunántúlon, ahol a reakció végső kétségbeesésében mindent elkövet, hogy a végrehajtás munkáját akadályozza. Erélyes szavakkal hívta fel a vidéki szervezetek vezetőinek figyelmét a tennivalókra.
Nem védekezni kell a reakció ellen – mondotta –, hanem támadásba kell átmenni és a legkíméletlenebb eszközöktől sem szabad visszariadni ott, ahol nem lehet másképp elérni a földreform gyors befejezései.
Ha szükséges, még internálhatják is azokat, akik a reakció malmára hajtják a vizet.<”. (1945. 07. 06.).
A legkíméletlenebb eszközöktől sem szabad visszariadni... Nagy Imréék a szétosztott földek, házak jelentős részét az elüldözött sváboktól akarták megszerezni. Minden eszközzel erősíteni kellett az ellenségképet (ma is visszaköszön ez sajnos...), bemutatok három jellemző cikket, ilyen és ehhez hasonló írásokkal dolgozták meg a magyar társadalmat:
„428 bújkáló SS legény és Volksbundista került horogra Budaörsön.”
– írta a Szabad Föld (1945. 09. 16.), amely két rövid hírt közölt egymás alatt. „Nagy razziát tartott a rendőrség Budaörsön a svábok között. Valóságos tűzharcot vívtak a bujkáló SS-katonákkal és Volksbundistákkal. Az átkutatott házakban rengeteg összelopkodott fehérneműt, új bakancsot, cipőtalpat, ezüsttálat és mindenféle értékes holmit találtak.” Majd: „Ausztriába csempészik állataikat a határmenti svábok. A mosonmegyei svábok az ottani gazdasági szervek jelentése szerint állatállományuk 80 százalékát átcsempészik Ausztriába, inkább odaajándékozzák az osztrák sógornak, semhogy a magyar kezébe jusson. A mosonmagyaróvári gazdák felháborodással értesültek arról, hogy dr. Sikabonyi népgondozó rendeletére vissza kellett adni haladéktalanul a Volksbundistáktól elkobzott állatokat.”
Ők nem tarthatták meg a maguk pár holdas „zsidóföldjét”. Egy hónappal későbbi (Szabad Nép, 1945. 10. 26.) a következő cikk, amelynek már címéből és alcíméből is világosan látjuk az egész írást:
„Sváb-szabotázs Taksonyban. <…> Üveggel keverik össze gabonát, hogy elvonják a magyar dolgozók elől”.
De érdemes megnézni az alábbi Ludas Matyi részletet is, Major Ákos (Major Tamás testvére) mint "svábirtó".
A következő gúnyvers pedig egyszerre merénylet a humanizmus, az irodalom és a humor ellen:
SS-katonák, volksbundisták, csempészek, ügyeskedők, szabotálók. A Moszkvából hazatért Nagy Imre intézkedett: „Az új belügyminiszter programja: A feudális reakció felszámolása, az állami fegyelem megszilárdítása, a belső rend és közbiztonság megjavítása, a svábok kitelepítése, a hadifoglyok és deportáltak hazahozatala”. (Szabad Nép, 1945. 11. 24.). A cikk hosszan idézte Nagy elvtársat, aki a következőket is megígérte:
„A közrend és nyugalom érdekében erélyes intézkedésekkel a volksbundisták és svábok kitelepítésének kérdését is meg fogom oldani. A sikeres munka feltétele, hogy azok a szervek és közegek, amelyekre a feladatok végrehajtása vár, hivatásuk magaslatán álljanak.”
„Decemberben megkezdődik a svábok kitelepítése” – harsogta a Szabad Föld (1945. 12. 02.). „Sok szó esett már eddig a svábok kitelepítéséről.
A háború után világossá vált, hogy a nemzet ellen annyit vétkező sváboknak nincs többé helyük Magyarországon, a magyar kormány azonban a nagyhatalmak nélkül a svábok kitelepítéséről mindezideig nem intézkedhetett.
A svábok kitelepítésének ügye a napokban fordulóponthoz érkezett. A Berlinben székelő Szövetséges Ellenőrző Tanács határozatot hozott, mély szerint Magyarországról kitelepítik a németeket. A magyar hatóságok most már csak a nagyhatalmak erre vonatkozó végrehajtási utasításait várják. A svábok kitelepítése meggyorsítja nemzeti életünk tisztulását.”
A magyarországi németek kitelepítése ellen sajnálatosan kevesen emelték fel a szavukat, közéjük tartozott Ordass Lajos evangélikus püspök, akit 1948-ban koholt perben ítéltek börtönre, miután az egyházi iskolák államosítását sem nézte tétlenül.
A németek kitelepítése 1948 második felére zárultak le, az utolsó vonatok 1948 szeptemberében hagyták el az országot.
A magyarországi németek mintegy felét már nem telepítették ki, jogaikat 1949-50-ben visszakapták, ám elkobzott birtokaikat többnyire nem. Sorsukról ma sem beszélünk eleget. Annál többet Nagy Imréről.
Fotók: Fortepan.hu
