Pesti Srácok

A rendőrség szerint nem törvénysértő a Szent Korona szivárványos ábrázolása

A rendőrség szerint nem törvénysértő a Szent Korona szivárványos ábrázolása

Elutasította a rendőrség a Szent Korona szivárványos ábrázolása miatt tett feljelentést – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint az idei Budapest Pride-ra az LMBTQ-közösség által propagált montázs azért nem sérti meg nemzeti jelképünket, mert magán a koronán az alkotók semmit nem változtattak. Az ügyben korábban tett feljelentés a koronát, mint védendő jogi tárgyat határozta meg; a rendőrség álláspontja ezzel szemben az, hogy a változtatás nélkül ábrázolt Szent Korona ennek a kritériumnak nem felel meg, az pedig, hogy a szivárványos háttér sérti sokak egyéni értékrendszerét, nem ok a bűncselekmény gyanújának megállapítására.

Nemzeti jelképünk rendhagyó ábrázolása miatt a Szent Korona Rádió tett feljelentést a napokban a Szivárvány Misszió Alapítvány ellen, mivel a Budapest Pride idei logójában a koronát az LMBTQ-közösség szivárványával ábrázolják. A feljelentők közleménye szerint a montázs provokáció, a szakrális, keresztény Szent Koronát a fenti módon jelképezni annak súlyos meggyalázása. A tiltakozók véleménye szerint a Pride megrendezésének eltolt dátuma – augusztus 22. – is problémás, mivel az Szent István ünnepkörébe esik. A feljelentők hangsúlyozták: a Büntető törvénykönyv vonatkozó passzusai szerint aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A feljelentés elutasításáról döntő határozat indokolásában a rendőrség azt írta: a törvényi tényállás Magyarország nemzeti jelképei méltóságának fenntartásához fűződő társadalmi érdeket, valamint az ezek iránti tiszteletben, megbecsülésben megnyilvánuló köznyugalmat fogalmazza meg, mint védendő jogi tárgyat. A bűncselekmény elkövetési magatartása a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata, továbbá jelen esetben a más módon történő meggyalázás lehetne, amely körbe sorolható minden olyan gesztus, amelyben a nemzeti jelképek iránti megvető, lekicsinylő értékítélet testesül meg, így például: nemzeti jelkép elégetése, megrongálása, bemocskolása, a himnusz dallamára trágár szöveg éneklése. A hatóság szerint az, hogy a Szent Korona mögött az LMBTQ-közösség ismert szivárványos háttere látható, sértheti mások egyéni értékrendszerét, de nem ad okot bűncselekmény gyanújának megállapítására.

Fotó: szentkoronaradio.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.