Pesti Srácok

A szlovák és a cseh miniszterelnök is odavan a magyar rétesért

null

Pénteken Budapesten járt az újdonsült szlovák miniszterelnök, Igor Matovič, aki megfogadta a cseh miniszterelnök tanácsát, Andrej Babiš ugyanis bizalmasan azt javasolta kollégájának a visegrádi kormányfők találkozóján, hogy ha Budapesten jár, mindenképpen látogasson ki a Normafa Parkba és az ott lévő rétesezőbe, mert ott a világ egyik legfinomabb süteményét kínálják. Matovič megkóstolta a rétest és a közösségi médiában közölt bejegyzés tanúsága szerint feledhetetlen gasztronómiai élményben volt része.

A Ripost értesülései szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök a néhány nappal ezelőtti V4-kormányfői találkozón belesúgott valamit az újdonsült szlovák miniszterelnök, Igor Matovič fülébe. Mint később kiderült, Babiš bizalmasan azt mondta kollégájának, hogy ha Budapesten jár, mindenképpen látogasson ki a Normafa Parkba, és az ott lévő rétesezőbe, mert ott található a világ egyik legjobb süteménye. Matovič megfogadta Babiš tanácsát, és amikor pénteken Budapesten járt, külön kérte, hogy elmehessen a híres parkba, pedig ez nem is volt benne a hivatalos programban. A szlovák miniszterelnök a közösségi médiában is közzétette, hogy rétest eszik a Normafán, azzal az aláírással, hogy „A munkát a legjobb módon értékeltük”.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/612531796035271/

A magyar-szlovák kapcsolatok jóhiszeműsége pénteken abban is megmutatkozott a két ország miniszterelnöke között, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő egy magyar trikolórral átkötött befőttesüvegben kovászos uborkát ajándékozott Matovičnak, aki cserébe egy szlovák bodzaszörppel ajándékozta meg magyar kollégáját.

PestiSracok facebook image

Forrás: V4Agency, Ripost, Facebook, Instagram; Fotó: Instagram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.