Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: Jourová állítása az igazi fake news

Alapjogokért Központ: Jourová állítása az igazi fake news

Magyarország Kormánya nemrég újabb nemzeti konzultációt indított. Az egyik kérdés szerint „Brüsszel arra készül, hogy megtámadja a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait. Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit.” Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint az, „hogy az Európai Unió megváltoztatná-e az alkotmányt, hogy migránsokat kelljen befogadni, az egy fake news” – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében.

Valójában azonban Jourová „fakenews-ozása” a fake news. Magyarország Alaptörvénye 2018 nyara óta tartalmazza az úgynevezett „első biztonságos ország elvét”, azaz azt, hogy „nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve”. Tehát például az a migráns, aki Szerbián keresztük érkezik Magyarországra, nem jogosult nálunk menekültstátuszra – idézték fel. Uniós szervek ezt a szigorítást azóta is folyamatosan kifogásolják; a Bizottság nem sokkal annak hatályba lépése után kötelezettségszegési eljárást is indított hazánk ellen, amely jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt van. Az Alapjogokért Központ össze is gyűjtötte a bejegyzésben a Bizottság vonatkozó „érveit”, amelyekkel az alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait támadják.

https://www.facebook.com/alapjogokert/posts/3358413667524015?__tn__=K-R

PestiSracok facebook image

Mint írják: Věra Jourová tehát nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy az Európai Bizottság nem támadja a magyar alkotmányt. A multikulturalizmust és nyílt társadalom elveit valóban figyelmen kívül hagyó, szigorú, bevándorlásellenes magyar szabályok miatt indított uniós eljárásnak igenis része Magyarország Alaptörvényének vonatkozó szakasza.

Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a balliberális 444 már angol nyelvű cikkben idézi Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnökének szavait, ezzel egy újabb alapot adva a haladó nyugati sajtónak, illetve politikusoknak, hogy megtámadják Magyarországot. Csak a szokásos.

Forrás: Facebook, 444.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.