Pesti Srácok

Amerikai járványügyi szakember: A legrosszabb rémálmom vált valóra, a vírus romba döntötte a világot, és még nincs vége

null

Anthony Fauci, az amerikai Országos Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet igazgatója egy minapi beszédében részletezte a járvány jelenlegi alakulását az Egyesült Államokban. A koronavírus elleni védekezés irányítója egy konferencián beszélt arról, milyen hatásai voltak a járványnak az államok gazdaságára és egészségügyi rendszerére, és felvázolta, miként lábalhat ki az ország vírus okozta válságból.

Fauci beszédét azzal kezdte, hogy ezzel a vírussal a legrosszabb rémálma vált valóra, ugyanis a koronavírus feje tetejére állította a világot és még nincs vége. Elmondása szerint a koronavírust a relatíve magas halálozási aránya és a könnyű terjeszthetősége teszi igazán különlegessé.

– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a HIV-vírus is fontos, ám annak a hatása elnyúlva jelentkezik. A koronavírust a járványügyi szakértő kivételesnek nevezte, hiszen szerinte ritkán látni olyan kórokozót, ami ilyen tempóban tud terjedni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, és kijelentette: a szakemberek még csak most kezdik kiismerni a vírus természetét, ám a vakcinát fejlesztő gyógyszergyártók reakciója eddig "csodálatos" volt, és több győztese is lesz az oltásért folytatott versenynek, "hiszen az egész világot be kell oltanunk".

Forrás: Index via Business Insider

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.