Pesti Srácok

Az Amazon új filmje arról szól, hogy a feketék taszítják rabszolgasorba a fehéreket

null

A Cracka nevű új filmet a következő szöveggel promózzák: megerőszakoltátok a lányainkat, mi van, ha most mi erőszakoljuk a tieiteket?

A napokban osztották meg a YouTube-on az Amazon legújabb, ősszel megjelenő filmjének, a Crackának az előzetesét. A "cracka" kifejezést az angol nyelvben arra használják, hogy inzultálják a fehéreket. A "cracka" mára a nigger ellentéte lett az angol nyelvben, jelentéstartalmuk megegyezik; arra szolgál, hogy ezzel lehessen a másik felet bőrszíne alapján megbélyegezni és lenézni. Már meg sem említem, micsoda cirkusz lenne a mainstream médiában, ha egy új sorozatnak "Nigger" lenne a címe. Dale Resteghini, a film rendezője az előzetessel kapcsolatos sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a film az Amazon Prime filmmegosztón jelenik majd meg először az idei év második felében. Az előzetesen egy fehér férfi látható, akin náci tetoválások vannak, akit egy másik, alternatív univerzumba szállítottak, ahol a fehérek a szolgák, a feketék pedig a rabszolgatartók.

– áll a kisfilmben elhelyezett kísérőszövegen. Az előzetes egy snittjében látni, ahogy a neonáci főszereplőt, a Lorenzo Antonucci által alakított Michael Stonet az "újvilágban" brutálisan megkínozzák a fekete rabszolgatartók, a fehér nőket pedig megerőszakolják a fekete "gazdáik", majd a férfiakat egy árverésen áruba bocsájtják. Az előzetes bemutatása után sokan azzal vádolták Resteghinit, hogy ezzel akarja szítani az Amerikában egyre elharapódzó fehérellenességet, hogy így járjon a Black Lives Matter mozgalom kedvében, és alapvetően az erőszakra ösztönöz a film.

PestiSracok facebook image

– írta egy hozzászóló a YouTube-on.

Forrás: Daily Wire

Ajánljuk még