Pesti Srácok

BKK: Hétfőtől újra fel lehet szállni a járművekre az első ajtón

BKK: Hétfőtől újra fel lehet szállni a járművekre az első ajtón

Hétfőtől újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik, visszaáll az első ajtós felszállási rend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az első ajtós felszállási rend újbóli életbe léptetéséről a járványhelyzet enyhülésével párhuzamosan döntött a BKK a közlekedési szolgáltatócégekkel, tekintettel arra is, hogy a kötelező maszkviselés megfelelő védelmet nyújt a vírus ellen. A döntés értelmében hétfőtől újra csak az első ajtón lehet felszállni arra a kétszázhúsz nappali és éjszakai autóbuszra, trolibuszra, amelyek korábban is az első ajtós felszállási rend szerint üzemeltek. Az érintett járatokra újra csak az első ajtónál, az érvényes bérlet vagy a felszálláskor érvényesített jegy bemutatásával lehet felszállni. Mobiljegy használata esetén a korábbiakhoz hasonlóan a kihelyezett kód beolvasása után a járművezetőnek kell felmutatni a telefon kijelzőjén megjelenő ábrát. Vasárnapról hétfőre virradóra eltávolítják a járművek első részét lezáró kordonokat is, azaz hétfőtől a buszok, trolik teljes utastere használható lesz, így az utasok nagyobb távolságot tudnak tartani egymástól.

A BKK kéri az utazóközönséget, hogy ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek utazás közben a védőtávolság betartására, és a járművezetők védelme érdekében – ha van rá mód – a sofőrfülkétől minél távolabb foglaljanak helyet. Ugyancsak érvényben marad a szabály, amely előírja, hogy a járműveken és a megállókban csak maszkban, vagy orrot és szájat kendővel, sállal eltakarva lehet tartózkodni. Kitértek arra is, hogy a járművezetők egészségének védelme érdekében egyelőre továbbra sem lehet tőlük a felszálláskor vonaljegyet venni. A jegy- és bérletvásárlás legbiztonságosabb módja jelenleg a közlekedési mobiljegy-alkalmazás. Emellett a BKK ajánlja a városszerte található háromszázhetven, rendszeresen fertőtlenített jegy- és bérletautomata használatát, vagy az ügyfélközpontok, jegypénztárainak felkeresését. Vonaljegyet és tízdarabos gyűjtőjegyet a viszonteladó partnereknél is lehet vásárolni – közölte a BKK.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.