Pesti Srácok

Belügyminisztérium: Kilencmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok

Belügyminisztérium: Kilencmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok. A vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a pályázat célja a bölcsődei és óvodai ellátás, az egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása és javítása, az önkormányzati hivatal épületének fejlesztése, felújítása, a rendszeres testmozgáshoz szükséges feltételek megteremtése és a belterületi közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A 9 milliárd forintból 3 milliárd intézményfejlesztésre, 5,5 milliárd út- és járdafelújításra, 500 millió pedig sportfejlesztésre áll rendelkezésre. Önkormányzatonként intézményfejlesztésre legfeljebb 30 millió, sportfejlesztésre maximum 20 millió forintot lehet igényelni. Utak, járdák és hidak felújítására a fővárosi kerületi önkormányzatok 60 millió, a megyei jogú városok 50 millió, a tízezer vagy azt meghaladó lakosságszámú települések 40 millió, az ennél kisebb lakosságú települések pedig 20 millió forintra pályázhatnak – írták. Tudatták: a pályázatot elektronikus úton, az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül lehet benyújtani július 10-ig. A pályázatokról a belügyminiszter október 16-ig dönt, amelyről a döntést követő tíz napon belül értesítik a pályázókat. A döntésnél előnyt élveznek a többi között a fenntartási költségek csökkentését célzó intézményfejlesztések, a több település és több sportág befogadására alkalmassá váló, valamint a fogyatékossággal élők lehetőségeit bővítő sportfejlesztések, továbbá a tömegközlekedés által igénybe vett utak felújítására vonatkozó felhasználás – olvasható a közleményben. A pályázattal kapcsolatos részletes információk a www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium oldalon érhetők el.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?