Pesti Srácok

Egy pulóver miatt brutálisan mellkason szúrta munkatársát egy férfi Csolnokon

null

A Tatabányai Törvényszék első fokon tíz és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy pulóver elvétele miatt kialakult vitában, kábítószer hatása alatt leszúrta munkatársát Csolnokon – közölte a törvényszék sajtótitkára szerdán.

Sós Réka tájékoztatása szerint 2018 szeptemberében, egy régészeti feltáráson a későbbi áldozat felvette ismerőse pulóverét, aki emiatt azt követelte tőle, hogy vegyen neki egy ugyanilyen ruhadarabot, vagy fizessen 26 ezer forintot. Mivel a sértett néhány napig nem ment dolgozni, munkatársa úgy vélte, hogy nem kívánja rendezni a köztük lévő vitát. Később Csolnokon, egy kocsma előtt találkoztak és az elkövető ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett. Miközben a jelenlévők sikertelenül próbálták szétválasztani a két embert, a támadó egy késsel nagy erővel mellkason szúrta a sértettet, aki azonnal életét vesztette. Az elkövető a helyszínről a rendőrök kiérkezését megelőzően annak ellenére távozott, hogy többen megpróbálták visszatartani. A vizsgálat során kiderült, hogy a sértettel való konfliktusát megelőzően kábítószert fogyasztott. Az emberölés bűntette és a fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklás vétsége miatt kiszabott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett; az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.