Pesti Srácok

Egy rendőr agyonlőtt egy rátámadó "békés tüntetőt" Louisvilleben

Egy rendőr agyonlőtt egy rátámadó "békés tüntetőt" Louisvilleben

Egyre súlyosabb, lassan polgárháború közeli állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban. Több város lángokban állt, Trump elnököt pedig bunkerbe menekítették. A szélsőbaloldali agitátorok által feltüzelt tüntetők több súlyos atrocitást követtek el az ország számos pontján. A kentucky-i Louisville-ben például összecsaptak a Nemzeti Gárdával és a rendőrséggel is, a beszámolók szerint a tüntetők rá is lőttek a rendfenntartó erőkre. A kialakuló tűzpárbaj során a rendőrök és a helyi Nemzeti Gárda alakulatai agyonlőttek egy tüntetőt.

Steve Conrad, a város rendőrfőnöke szerint valamivel éjfél után, hétfő hajnali negyed egy körül lőttek rá "békés tüntetők" a város rendőreire és gárdistáira, miközben azok egy nagyobb csoportosulást oszlattak.

-mondta a rendőrfőnök. Conrad nem közölte, hogy ki adta le a halálos lövést, és a hatóságok az áldozat személyazonosságát sem hozták nyilvánosságra. Andy Beshea, az állam kormányzója hétfőn reggel azt közölte, hogy a louisville-i rendőrök és a nemzeti gárdisták viszonozták a tüzet, ennek következtében pedig egy tüntető elhunyt.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444/NBC; Fotó:MTI/AP/Julio Cortez

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."