Pesti Srácok

Egymillió eurót adományozott a pápa a járvány miatt szűkölködő rómaiak megsegítésére

Egymillió eurót adományozott a pápa a járvány miatt szűkölködő rómaiak megsegítésére

Egymillió eurót (344 millió forintot) ajánlott fel Ferenc pápa egy új jótékonysági kezdeményezés számára, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek segít Rómában. A Gesu Divine Lavoratore elnevezésű alapot, amelyből elsősorban a munkájukat elvesztőket támogatják, a Caritas római szervezete kezeli majd - közölte kedden a római egyházmegye.


A pápa, aki nemcsak a világ 1,3 milliárd katolikusának vezetője, hanem Róma püspöke is, utóbbi minőségében adományozott a nélkülözőket segítő alapnak. Az egyházfő a római egyházmegyét a nevében irányító Angelo De Donatis bíborosnak címzett levelében kifejezte kívánságát, hogy az összeget a nélkülözők talpra állítására szánja.

Mint írta, olyanokon akar segíteni, akik elvesztették munkájukat, mert alkalmi munkából éltek vagy nem hosszabbították meg a szerződésüket, kisvállalkozók, háztartási munkavállalók vagy egyéni vállalkozók.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Ferenc pápa felszólította a közintézményeket, papokat és civil polgárokat, hogy vegyék ki részüket a jótékonyságból.

- hangsúlyozta. De Donatis, akit szintén leterített a Covid-19 és több, mint tíz napig volt kórházban, elmondta, hogy "nagyon hálás" a pápa adományáért.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.