Pesti Srácok

Észak-Korea sok röplappal készül válaszolni Dél-Korea hasonló akciójára

null

Nagy mennyiségű röplap bevetésével készül Észak-Korea válaszolni Dél-Korea korábbi akciójára, amelyben a szomszédos ország vezetőit és népét bírálták – derült ki a phenjani állami média szombati jelentéséből.

A KCNA hírügynökség azt írta, hogy a két ország küzdelme odáig fajult, hogy röplapokon fogják "leleplezni a szörnyű tett (dél-koreai) elkövetőit". Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét. Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok akciójának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének. Ezeket az írásokat apró hőlégballonok segítségével szórták szét a két ország határának észak-koreai oldalán. A KCNA jelentése szerint az ezen feldühödött északi emberek azt követelik, hogy tömeges röplapterjesztéssel büntessék meg a dél-koreaiakat. A hét elején az észak-koreai hadsereg egy szóvivője azt mondta, fontolóra veszik, hogy a hadsereg bevonuljon a korábban demilitarizált övezetekbe, és segítse a röplapok átjuttatását Dél-Koreába. Észak-Koreának a fegyvermentes övezetben körülbelül 150 olyan őrhelye van, amelyeket a feszültség csökkentését szolgáló, 2018. szeptember 19-én aláírt Korea-közi szerződés után ürített ki.

A négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.