Pesti Srácok

Ezrek tiltakoztak Tel-Avivban a ciszjordániai annexió ellen

null

Több ezer izraeli tiltakozott szombaton Tel-Avivban az ellen, hogy a zsidó állam bekebelezze Ciszjordánia zsidó telepesek lakta részeit és a Jordán völgyét.

A tiltakozók a koronavírus-járvány miatt szájmaszkban és kellő távolságot tartva tiltakoztak a tel-avivi Rabin téren.

– hirdette a tiltakozás jelszavát a fő transzparens. A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet területén szeretnék létrehozni független államukat, amelynek Kelet-Jeruzsálem is része lenne. Ezeket a területeket Izrael az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el. Ciszjordánia hivatalosan nem része Izraelnek, a nemzetközi közösség a Jordán folyó nyugati partját megszállt területnek tekinti, ám a területen épített zsidó telepeken több százezer ember él. Egy e heti felmérés szerint az izraeliek mintegy fele támogatja ezeknek a területeknek Izraelhez csatolását. Az izraeli kormánykoalíciós megállapodás értelmében Benjámin Netanjahu miniszterelnök az Egyesült Államokkal egyeztetve július 1-jén megkezdheti az elcsatolás előkészítését. A nemzetközi közösség nagy része óva intette az izraeli kormányt attól, hogy a zsidó állam bekebelezze ezeket a területeket, felhívva a figyelmet, hogy a terv várhatóan nem békét, hanem erőszakot fog szülni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.