Pesti Srácok

Fidesz: Amit a baloldal válság idején elvett, azt a polgári kormány válság idején visszaadja

null

A tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetéséről szóló előterjesztés vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön. A javaslatot kormánypárti és ellenzéki képviselők is támogatásukról biztosították, utóbbiak ugyanakkor kritikát is megfogalmaztak.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) a többi közt azt emelte ki, hogy az ellátásban a Nők 40 programban részt vevők is részesülnek. Kijelentette: míg a baloldal válság idején elvette, addig a polgári kormány a válság idején visszaadja a juttatást, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány világviszonylatban visszavetette a nemzetek gazdaságát. Bírálta a szocialistákat, akik szerinte kormányon "csak elvenni tudtak". Kifejtette: nemcsak a 13. havi járadéktól fosztották meg az időseket, az ellátás vásárlóereje is több, mint 10 százalékkal csökkent 2002 és 2010 között. Ezért hiteltelennek nevezte az ellenzéki képviselők módosító javaslatait a jelen előterjesztéshez. Emlékeztetett: a Fidesz-KDNP-kormány 2010-ben megállapodást kötött a nyugdíjasokkal, hogy amíg nemzeti kormány van, a nyugdíjak megőrzik vásárlóértéküket. Állták a szavukat – folytatta –, sőt, emelték is a járadék értékét, valamint több, mint 270 milliárd forintnyi pluszjuttatást adtak az időseknek nyugdíjprémium, Erzsébet- vagy rezsiutalvány formájában.

Nacsa Lőrinc (KDNP) azt kérte az ellenzéktől, ne próbálják eltagadni azt, amit 2010 előtt tettek, azt, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt, 2002 és 2010 között 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke, miközben megszüntették a 13. havi nyugdíjat is. Rámutatott arra is: 2010-re a nyugdíjalap 357 milliárd forintos adósságot halmozott fel, vagyis, ha marad a szocialista kormányzás, akkor 2015-ben nem tudott volna nyugdíjat fizetni az állam, addigra végleg kiürült volna a kassza. A nemzeti-polgári kormány azonban vállalta, hogy megőrzi azok értékét, megbecsüli a magyar nyugdíjasokat. Ismertette: 2010-hez képest 38 százalékkal emelkedett a járadékok összege, vásárlóértéke pedig több, mint 10 százalékkal nőtt. És amikor a gazdasági helyzet lehetővé tette, a nemzeti kormány egyszeri juttatásokkal támogatta az időseket. Erre 2016 óta 273 milliárd forintot fordítottak – ismertette.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.