Pesti Srácok

Gulyás: 200 milliárd forintos hitelkeretet nyit a kormány az önkormányzatoknak

Gulyás: 200 milliárd forintos hitelkeretet nyit a kormány az önkormányzatoknak
fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Kétszázmilliárd forintos, kedvezményes hitelkeretet nyit a kormány az önkormányzatoknak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető hozzátette: ahhoz, hogy a védekezés sikeres legyen, az önkormányzatokra is nagy szükség van. A jövő évi költségvetésben 18 százalékkal több forrás lesz az önkormányzatok számára. Azt mondta, reméli, minél előbb megszüntethető a Horvátországból hazatérők kötelező hatósági karanténja, de Horvátország komoly kockázatot vállalt azzal, hogy megnyitotta határait Olaszország felé.

– jegyezte meg. Ismertette: eddig 11 140 cég kapott bértámogatást, amelyet 145 ezer munkavállaló számára igényeltek. A fejenként átlagosan 163 ezer forintos támogatást a kormányhivatalok 104 ezer dolgozó után már megítélték. Közlése szerint a pályakezdők elhelyezkedését segíti az a 80 milliárd forintos munkahelyteremtési bértámogatási program, amely 70 ezer álláskereső munkába állását szolgálja. A hat hónapos bértámogatás mellett a munkáltatóknak további 3 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk, így 9 hónapra biztosított a munkavállalás.

PestiSracok facebook image

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány végleg eltörli vállalkozások adóelőleg-feltöltési kötelezettségét, amely érvényes a helyi iparűzési adóra is. Az intézkedés segíti a vállalkozások likviditását. További intézkedés, hogy az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják, jövőre az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben már csak a kockázatos termékek szállítását kell bejelenteni, és az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybe vétele esetében a korábbi 3 helyett 6 hónap lesz arra, hogy a késedelmes fizetést rendezzék. Közölte: a turizmusban év végéig érvényesek az adókedvezmények, amelyeket újabb járványhullám esetén ismét szélesebb körben bevezethetnek.

Gulyás Gergely Igor Matovič szlovák miniszterelnök június 3-án, a pozsonyi várban tartott trianoni megemlékezéséről azt mondta: a magyar kormány álláspontja szerint az itt élő nemzetiségekhez tartozók akkor jó polgárai Magyarországnak, ha megmaradnak jó szerbnek, szlováknak vagy románnak, hiszen ezáltal gazdagítják a magyar nemzetet.

– fogalmazott.

Az Európa Tanács Korrupció Ellenes Államok Csoportjának (Group of States against Corruption - GRECO) javaslatairól kifejtette: a kormány sok elemét, így például a bírákkal kapcsolatos javaslatok 50 százalékát teljesítette, miközben a GRECO-tagállamok átlagosan ennek 36 százalékát fogadták el. Vannak azonban olyanok javaslatok, amelyeket nem érdemes megvalósítani; ilyen a bírák mentelmi jogának korlátozása. Hozzátette, hogy a kormány az elmúlt két ciklusban szigorú intézkedéseket vezetett be a korrupció visszaszorítása érdekében, a büntetési tételek és a közbeszerzései szabályok lényegesen szigorúbbak, mint azelőtt, és ma gyakorlat a felelős gazdálkodás az állami vagyonnal, amely 2010 és 2018 között 7 ezer milliárd forinttal nőtt.

A május 22-én, a fővárosi Deák téren történt kettős gyilkossággal kapcsolatban a miniszter Orbán Viktor kormányfőt idézte, aki "2008-ban világossá tette: a bűnözésnek nincs etnikuma, cigánybűnözés nincs, cigány bűnözők vannak".

– jelentette ki. Arról is beszélt, hogy az egészségügyben a járványügyi helyzet tapasztalatai alapján áttekintik a készletgazdálkodásra, finanszírozásra vonatkozó szabályozást azért, hogy a finanszírozási problémák megszűnjenek, hogy év végére ne állhasson elő kórházi adósság. További kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a kormány – korábbi ígéretének megfelelően – továbbra is kész hatmilliárd forinttal hozzájárulni a Lánchíd felújításához.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.