Pesti Srácok

Ha nem lenne elég a koronavírus, terjed az ebola Kongóban

null

Tizenkilencre gyarapodott az ebolával fertőzöttek száma a Kongói Demokratikus Köztársaság egyenlítői tartományában (Équateur) kialakult járványgócban, a betegek közül tizenegyen elhunytak - közölték hétfőn a kinshasai egészségügyi hatóságok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A múlt héten 12 ebolafertőzöttről számoltak be hatóságok. Az ország túlterhelt egészségügyi rendszere egyébként egyszerre több járvánnyal is kénytelen megbirkózni: a kanyaró eddig több, mint hatezer emberéletet követelt, a koronavírusnak pedig 112-en estek áldozatul, a fertőzöttek száma meghaladja a 4800-at. Az országos biomedikai kutatóintézet közlése szerint 14 igazolt és három feltételezett ebolaesetet regisztráltak a Kinsashától mintegy 700 kilométerre északra található Mbandaka városában kialakult gócban.

A WHO szerint két további fertőzöttet azonosítottak Bolomba városában, 300 kilométerre északkeletre Mbandakától. A világszervezet közölte, hogy több, mint 2500 embert oltottak be az egyenlítői tartományban ugyanazzal a vakcinával, amelyet az egészségügyi dolgozók korábban az ország keleti részén elharapózott ebolajárványban használtak. Az ország keleti felében több mint 2200-an estek áldozatul az ebolának. Ez utóbbi területen - amely több, mint ezer kilométerre található Mbandakától - április 27-e óta nem jelentettek új fertőzöttet.

A genetikai vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy az ország nyugati részén kialakult újabb járványgóc nem áll összefüggésben a keleti részt sújtó megbetegedési hullámmal. Két év alatt ez a harmadik ebolajárvány az országban. A vírust 1976-ban, a Kongó keleti felében található Ebola folyó melletti településeken először észlelték, azóta ez a 11. nagyobb járvány. Az ebola természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb terjesztői denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat vérével vagy testnedvével való közvetlen érintkezéssel terjed. A betegség hasmenéssel, súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.