Pesti Srácok

Horvátországban második napja nincs új fertőzött

null

Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet – hangzott el a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján. Szlovéniában az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 1473 maradt, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma eggyel, 109-re nőtt. Ezt megelőzően öt napig senki sem hunyt el a Covid–19-betegség következtében. A diagnosztizált betegek közül mindössze öten vannak kórházban, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon.

A szlovén kormány március 12-én hirdetett járványhelyzetet. A Covid–19-megbetegedés terjedésének megakadályozására bevezetett szigorú korlátozásokat fokozatosan, április végén és május elején kezdte feloldani.

Május közepén – elsőként az Európai Unióban – hivatalosan is kihirdette a járvány végét, vasárnaptól pedig „adminisztratív értelemben” is véget ér a koronavírus-járvány. Ez annyit jelent, hogy hatályon kívül kerültek azok a rendelkezések, amelyeket a járvány megfékezésére hozott a kabinet. Továbbra is ajánlott azonban betartani a közösségi távolságtartás szabályait ott, ahol az lehetséges. Ahol nem, ott maszkot kell viselni. Nyilvános rendezvényeket ugyanakkor csak 200 főig lehet rendezni.

Az országban május 18-án kezdődött meg az oktatás az általános iskolák alsó tagozatos diákjainak, május 25-től pedig a kilencedikesek is visszatérhettek az iskolapadokba. A legújabb rendelet szerint hétfőtől a negyedikesek és ötödikesek, szerdától pedig már hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok is járhatnak iskolába.

PestiSracok facebook image

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy napban senki sem fertőződött meg, és nem regisztráltak új halálesetet az országban, így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 2246, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 103 maradt. Az első fertőzés három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2077 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül 22-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen.

A válságstáb további enyhítéseket jelentett be: engedélyezik zárt térben a 350 fős, nyitott térben pedig az 1000 fős rendezvényeket.

Bár Zágráb hivatalosan még nem hirdette ki a járvány végét, április végétől és május elejétől – szigorú óvintézkedések mellett – fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, majd múlt csütörtökön teljesen megnyitotta határait több uniós ország, köztük Magyarország előtt is.

Forrás: MTI; Fotó:Horváth Péter Gyua/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.