Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán: A társadalom az NGO-k ellenőrzését várja el a kormánytól

null

A társadalom azt várja el a kormánytól, hogy átlátható legyen a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) működése – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője.

Felidézte: korábban a lobbiszervezetek elsősorban gazdasági befolyásszerzésre törekedtek, a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzése szerint azonban ez átalakult.

– magyarázta. Hozzátette: ezek az egy vagy több finanszírozó által pénzelt "ügynökszervezetek" hatalomtechnikai eszközökkel megpróbálnak beavatkozni a helyi viszonyokba egy politikai ideológia, például a nyílt társadalom eszméje mellett. Mint mondta, a nyílt társadalom szélsőséges liberális ideológiája nem egyeztethető össze a nemzeti, konzervatív kormány programjával, és ebből érdekkonfliktus alakul ki, ahogyan az most Magyarországon is történik. Lomnici Zoltán elmondta: Magyarországon "a leghangosabb, legagresszívabb belpolitikai nyomásgyakorlást kifejtő szervezetek elsősorban a Nyílt Társadalom Alapítványhoz és az alapítványt életre hozó Soros Györgyhöz köthetőek". A jogi szakértő szerint Soros György a befolyását felhasználta arra, hogy nemzetközi intézmények Magyarországot támadják, és folyamatosan nyomást gyakoroljanak rá. Kiemelte: a társadalom azt várja el a kormánytól, hogy legyen átlátható ezeknek a nem kormányzati szervezeteknek a működése.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI