Pesti Srácok

Kipakoltak a jobbikosok: Jakab báb, kívülről irányítják a haldokló pártot – a Jobbik már az ellenzéki összeborulás számára is kínossá vált

null

Szellemi leépülés, zavaros pénzügyek, szakmaiatlanság, hatalmi játszmák, politikai súlytalanság és hiteltelenség jellemzi napjainkban a haldokló Jobbikot a párt ügyeire rálátó Varga-Damm Andrea és Sneider Tamás szerint, akik az Azonnalinak adott páros interjújuk során teregették ki a ma már teljesen erőtlen szervezet szennyesét. A beszélgetésből az is kiderül, hogy Jakab Péter csupán bábként funkcionál, a pártot már jó ideje kívülről irányítják.

Totális káosz uralkodik a pártban, amelynek még vezetője sincs. Papíron még mindig Sneider Tamás az elnök, ám az ő mandátuma májusban lejárt, Jakabbé pedig még nem hatályos.

Külső erők

Sneider válaszaiból az is kiderül, hogy az egykor nagyobb társadalmi bázissal bíró politikai erő napjainkban teljesen jelentéktelenné vált, rohamos ütemben fogyatkozik a tagság: hiába tartanak nyilván tizenegyezer tagot, mindössze ezer aktív fővel rendelkeznek. A Jobbikot maguk mögött hagyó politikusok azt is felfedték, hogy a párton belül alig léteznek már fajsúlyos, befolyásos szereplők, egy-két alelnökön kívül senkinek sincs semmibe beleszólása, hiszen külső személyek irányítják jó ideje a folyamatosan fogyatkozó csapatot.

PestiSracok facebook image

– árulta el a portál érdeklődésére Varga-Damm-Andrea.

Teljesen balra tolódtak

Az egykori radikális erő ma már a politikai paletta bal oldalára evickélt át. A politikusok azt is kifejtették, hogy a Jobbikból már teljesen eltűntek az értelmiségiek és törekvés sincs arra, hogy megszólítsák a konzervatív értékrendű szavazókat, csak a baloldal szimpatizánsaihoz szólnak és folyton csak a „melósokat” emlegetik.

– mutatott rá Sneider.

Orbán sokkal okosabb

Jakab Péterről, aki több ízben elfoglalta a miniszterelnök székét a parlamentben, egykori harcostársai elmondták, hogy egy ötperces felszólalásra képes akár egy napig is készülni, ám a beszélgetésből az is kiderült, hogy nem tartják éles eszű embernek Jakabot.

– vetette fel a kérdést a pártban csalódott politikusnő. Sneider szerint Jakab még azt sem ismeri fel, hogy valójában nem övé a vezető szerep, ő csak egy báb.

– világított rá a pártban zajló döntési mechanizmusokra. Az interjúból az is kiderül, hogy azok, akik dolgoztak és pénzt is tettek a pártba, ma nincsenek vezető pozícióban.

– részletezte Sneider, aki arra is rámutatott, hogy a Jobbik már az ellenzéki összeborulás számára is kínos.

– mondta el Sneider. Varga-Damm Andrea azt is hozzátette, hogy nem csupán súlytalan a Jakab Péter nevével fémjelzett szervezet, hanem egyenesen káros is az ellenzéki oldal számára.

– magyarázta Varga-Damm Andrea. Mirkóczki Ádám távozása is szóba került. Sneider így kommentálta egykori párttársa döntését:

Az interjú során arról is beszéltek, hogy reményeik szerint létrejön egy új nemzeti konzervatív mozgalom, amelyben ők is kibontakozhatnak.

Forrás: azonnali.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu