Pesti Srácok

Jövő héten szavaznak a veszélyhelyzet megszüntetéséről a képviselők

null

Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.

A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra, míg a kérdésekre 30 perc áll rendelkezésre. Kedden délelőtt 10 órától Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére emlékeznek a képviselők, a napirend előtti felszólalásokat pedig határozathozatalok követik.

A Ház tizenkét előterjesztésről szavaz. A parlament ekkor vonhatja vissza a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és hívhatja fel a kabinetet a veszélyhelyzet megszüntetésére. Szintén a járvánnyal összefüggésben várható döntés az egészségügyi készenlét intézkedéseiről, valamint az idei költségvetés módosításáról. A képviselők szavaznak még az örökbefogadások könnyítéséről, a különleges gazdasági övezetről és elfogadhatják a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára emlékező, A nemzeti önazonosság védelméről címet viselő politikai nyilatkozatot.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.