Pesti Srácok

Kábítószer-kereskedőket fogott el a rendőrség

null

Jelentős mennyiségű droggal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség négy Budapesten, illetve Pest megyében élő férfival szemben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a négy középkorú férfit a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csütörtökön fogták el több helyszínen, összehangolt akcióban. A gyanú szerint egyikük, a díler 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a kábítószert, amelyet a másik három férfi tovább értékesített. Ketten közülük amellett, hogy kokaint terjesztettek, idén áprilistól marihuánát is termesztettek - írták. Az erre a célra átalakított vidéki házban több száz tő növény gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat és szellőztető rendszereket foglaltak le a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint a szemle megkezdésekor már learatott és lefoglalt kannabisztörmelék súlya bruttó 138 kilogramm volt. Hozzátették: az elfogott gyanúsítottak tartózkodási helyein csaknem fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket és egyéb eszközöket, továbbá mintegy hétmillió forint készpénzt, valamint kriptodevizabányász-gépeket foglaltak le. Egyikük autójából kis tasakokban előre porciózott kábítószer-tartalmú anyagokat is találtak, amelyeket átalakított üdítős palackokban és chipses dobozban rejtettek el. A négy férfit a rendőrök kihallgatták és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.