Pesti Srácok

Kásler Miklós: A kormány mindent megtesz a demográfiai helyzet javításáért

null

Bizakodásra adnak okot a születésekre vonatkozó adatok, 2020 első hónapjaiban ugyanis több gyermek jött világra hazánkban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kormány javítani szeretné a demográfiai helyzetet, ezt a törekvést tükrözi az a tény is, hogy Magyarországon a legmagasabb a családpolitikára jutó GDP-arányos ráfordítás az Európai Unióban.

Az év első hónapjaiban 5 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában.

– mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Szent János kórház felújított Budai Meddőségi Centrumának átadásán.

PestiSracok facebook image

Kásler Miklós elmondta: az év első hónapjainak tendenciája kedvező volt, hiszen 5 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt közölte, hogy Magyarországon a legmagasabb a családpolitikára jutó GDP-arányos ráfordítás az Európai Unióban. Gulyás Gergely kiemelte, hogy a 2010-ben meghirdetett családbarát kormányzás jegyében igyekeznek a családokat támogató lehetőségeket bővíteni

Forrás: MTI/Fotó: Horváth Péter Gyula-Pestrisrácok.hu

Ajánljuk még