Pesti Srácok

Lemondott a rendőrfőnök, miután a rendőrök lelőttek egy fekete férfit, aki ellenállt a hatóságoknak

null

Lemondott Atlanta rendőrfőnöke szombaton, alig egy nappal azután, hogy a város egyik rendőre agyonlőtt egy fekete férfit egy szondáztatást követő dulakodás nyomán. Georgia állam fővárosának polgármestere, Keisha Lance Bottoms sajtóértekezleten jelentette be, hogy elfogadta Erika Shields rendőrfőnök lemondását.

A rendőrséget egy Wendy's gyorsétteremhez riasztották péntek este, azzal a panasszal, hogy egy kocsijában alvó férfi feltartja a sort az étterem autósokat kiszolgáló oldalán - közölte a georgiai nyomozó hivatal (GBI). A helyszínre kivonult rendőrök megszondáztatták a 27 éves Rayshard Brookst, akit őrizetbe akartak venni, de a földre tepert férfi kicsavarta egyikük kezéből a sokkolót, és azt a rendőr felé tartva, megpróbált elfutni - mondta el szombaton Vic Reynolds, a nyomozó hivatal igazgatója. A férfit menekülés közben lőtték le.

A tragikus incidenst egy biztonsági kamera mellett több szemtanú is rögzítette a mobiltelefonjával. Utóbbi felvételek azóta kikerültek a világhálóra. Reynolds azt ígérte, szombat estig a biztonsági kamera felvételét is nyilvánosságra hozzák.

PestiSracok facebook image

- mondta sajtótájékoztatóján.

A nap folyamán tüntetés kezdődött Brooks halálának helyszínén és Atlanta több más pontján is, miközben az Egyesült Államokban már három hete tart az a rendőrségi reformokat követelő tüntetéshullám, amelyet egy minneapolisi rendőri intézkedésben május 25-én meghalt George Floyd afroamerikai férfi halála váltott ki. Atlanta eddig is egyike volt azoknak az amerikai városoknak, ahol a tiltakozások tömegeket mozgósítottak.

Gerald Griggs ügyész, az egyik legbefolyásosabb polgárjogi szervezet, az NAACP atlantai alelnöke is részt vett a Wendy's étteremnél összegyűlt mintegy 150 tüntető szombat délutáni felvonulásán.

- nyilatkozta Griggs, aki szerint a férfit a rendőrök halált okozó fegyverhasználat nélkül is elfoghatták volna. A tüntetők ezártak egy autópályát és felgyújtották azt a Wendy's gyorséttermet szombat este, ahol előző este egy rendőr agyonlőtték a férfit. Az eset bizonyosan tovább szítja a rendőri brutalitás és a rasszizmus ellen három hete zajló országos tüntetéshullámot.

A zavargás sötétedés után vette kezdetét Atlantában, ahol Keisha Lance Bottoms polgármester előzőleg sajtóértekezleten jelentette be, hogy elfogadta Erika Shields rendőrfőnök lemondását a 27 éves Rayshard Brooks halála miatt. A helyi televíziók mutatták a lángoló éttermet, s hogy a helyszínre nem vonultak ki a tűzoltók. Más tüntetők kivonultak a várost átszelő 75-ös országos autópályára (Interstate-75), ahol a rendőrséggel kerültek szembe.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.