Pesti Srácok

Lerombolhatják a Mount Rushmore-t?

null

Már egy hegy is lehet rasszista, derült ki a Demokrata Párt Twitter csatornájáról. A Black Lives Matter hullámot meglovagolva minden létező platformon igyekeznek rasszistának beállítani Trump elnököt, most éppen a Rushmore-hegynél tartott beszéde kapcsán vélték "megfogni". Csakhogy a dolog vissza ütött: nagy igyekezetükben a Demokraták egy a hegy lerombolását sürgető cikket osztottak meg, amit a jelképeikre büszke amerikaiak nem igazán néztek jó szemmel.

A Demokrata Párt központi Twitter csatornáján jelent meg egy az angol Guardian cikkére mutató hivatkozás, amelyben egy amerikai őslakos közösségi vezető nyilatkozott úgy a lapnak, hogy a négy amerikai elnök arcát viselő Mount Rushmore hegyet le kellene rombolni, mert az a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. A cikket a demokraták azzal a megjegyzéssel osztották meg, hogy

Trump pénteken tervezett egy választási gyűlést tartani az amerikai jelképnek számító hegynél, ezt próbálta meg támadni a Demokrata Párt. A bejegyzésből azonban óriási botrány lett és azóta törölték is a tweetet a közösségi oldalukról, azonban szemfüles felhasználók lementették azt.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/bdomenech/status/1277795700726784000?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1277795700726784000&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.breitbart.com%2Fpolitics%2F2020%2F06%2F29%2Fdemocrats-delete-tweet-targeting-mount-rushmore-over-white-supremacy%2F

Forrás: Breitbart; Fotó:travelsouthdakota.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.