Pesti Srácok

Megjelenhet John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó leleplező könyve

null

Megjelenhet John Bolton volt nemzetbiztonsági főtanácsadó leleplező könyve – döntött szombaton az ügyben eljáró amerikai bíróság, elutasítva Donald Trump amerikai elnök kormányának keresetét.

Royce C. Lamberth bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: a kormánynak nem sikerült bizonyítania, hogy a könyv megjelenése "helyrehozhatatlan károkat" okozna, mivel A szoba, ahol történt című memoár tartalmának jelentős részét a sajtó már nyilvánosságra hozta.

– hangsúlyozta Lamberth.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A bíró ugyanakkor élesen bírálta Boltont, mondván, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságát tette kockára, és kitette magát lehetséges jövendőbeli bírósági eljárásoknak, amelyek a büntetőjogi felelőssége megállapítása mellett a könyve eladásából származó haszon elkobzását is eredményezhetik, amiért maradéktalanul nem tett eleget a kézirat titokügyi ellenőrzésének. Lamberth szerint ugyanis Bolton állítása, miszerint a Fehér Ház ellenőrzése politikai indíttatású volt, nem állja meg a helyét, és több időt kellett volna biztosítania az 500 oldalas kézirat átvizsgálására.

A könyv várhatóan kedden jelenik meg. Bolton, akit Trump 2019 szeptemberében, 17 hónap után menesztett, mert heves vitáik voltak számos külpolitikai kérdésben, lesújtó fehér házi kulisszatitkokat oszt meg a könyvben. Tájékozatlannak és alkalmatlannak írja le Trumpot, Mike Pompeo külügyminiszterről pedig azt állítja, hogy bár nyilvánosan rendíthetetlenül kiáll Trump mellett, a háta mögött élesen bírálja. Trump annak ellenére Bolton elleni nagy győzelemnek nevezte a bírósági döntést, hogy elvesztette a keresetet. Boltont háborús uszítónak nevezte, aki "szeret bombákat dobni emberekre, megölve őket".

– hangoztatta Trump.

Forrás: MTI

Ajánljuk még