Pesti Srácok

Megvan, de már húsz éve halott Olof Palme volt svéd miniszterelnök gyilkosa

Megvan, de már húsz éve halott Olof Palme volt svéd miniszterelnök gyilkosa

A svéd legfőbb ügyészség már napokkal ezelőtt jelezte: megoldódhat a múlt század egyik legnagyobb rejtélye, mégpedig, hogy ki ölte meg Olof Palme volt svéd miniszterelnököt 1986-ban. Míg az első információk arról szóltak, hogy megvan a gyilkos fegyver, addig mostanra már az elkövetőt is megnevezték a svéd hatóságok, ám elítélni nem tudják, ugyanis már nem él.

Krister Petersson svéd legfőbb ügyész szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy van gyanúsítottja az Olof Palme-gyilkosságnak, ám az illető már meghalt. Minden jel szerint a nyomozást 34 év után le fogják zárni. Hans Melander, a Palme-gyilkosság felderítését célzó nyomozás vezetője a világ egyik legnagyobb nyomozásának nevezte a munkát és közölte, hogy a nyomozásban 90 ezer embert érintett. Mostanra kiderült, hogy Olof Palmét egy 9 milliméteres Magnum 357-essel gyilkolták meg.

A volt miniszterelnök 1986. február 28-án a késő esti órákban sétált hazafelé, feleségével moziban voltak, amikor egy ismeretlen hátulról rálőtt. Az egyik golyó a kormányfőt, a másik Lisbeth Palmét érte, de a miniszterelnök házastársa túlélte a támadást. A rendőrök három percen belül kiértek, de bottal üthették a gyilkos nyomát. A szemtanúk egy magas férfit láttak. Még az sem segítette a nyomozást, hogy 50 millió svéd koronát kínáltak fel a nyomravezetőnek. Az első gyanúsított egy Christer Pettersson nevű férfi volt, akit 1988-ban ítéltek el, Petterssont Olof Palme felesége felismerte, mint támadót, azonban a férfi ügyvédje fellebbezett, indíték és a gyilkos fegyver nélkül másodfokon felmentették és három hónap után szabadult. Nem volt elég bizonyíték arra, hogy valóban gyilkolt, azonban bebizonyosodott, hogy a gyilkosság idején a helyszínen tartózkodott. Pettersson még 300 ezer korona kártérítést is kapott. A későbbiekben adott interjúiban a férfi többször állította, hogy ő az elkövető, ugyanakkor később ezeket mindig visszavonta és tagadta a gyilkosság tényét. A férfi végül gyanús körülmények között halt meg 2004-ben, amikor vállsérülés miatt kórházba került. Ekkor felhívta Palme egyik fiát, hogy találkozzanak, mert mondani akar neki valamit, azonban amire a néhai miniszterelnök fia beért, Pettersson már nem élt, ugyanis a hivatalos magyarázat szerint "elesett", súlyos fejsérülése lett, kómába esett és meghalt.

A másik gyanúsított egy Stig Engström nevű férfi volt, aki 1986-ban szemtanúként jelentkezett. A biztonsági őrként dolgozó Engströmnek volt fegyveres kiképzése, hozzáfért ahhoz a típushoz, ami a gyilkos fegyver volt, és kiderítették róla, hogy ellenezte Palme politikáját. A férfi mindent tagadott, 2000-ben öngyilkos lett. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy minden bizonnyal Engström volt a gyilkos; az adatok 2017-es felülvizsgálatakor terelődött rá igazán a figyelem. A nyomozás kiderítette, hogy Engström magányos gyilkos volt, azonban azt nem lehet kizárni, hogy egy csoport is kapcsolatban állhatott a gyilkossággal.

PestiSracok facebook image

Olof Palmének politikája miatt rengeteg ellensége volt külföldön is: sokan az izraeli, az amerikai, a dél-afrikai, az iráni titkosszolgálatot vagy alvilági csoportokat sejtették a merénylet mögött. A svéd nyomozók nem találtak erre bizonyítékot. Utána felröppent az is, hogy a kurdok ölték meg a kormányfőt, ugyanis Svédországban terrorszervezetnek nyilvánították a Kurdisztáni Munkáspártot, a PKK-t. Az 1999-ben török börtönbe került Abdulah Öcalan, a szervezet vezetője azt állította, hogy a PKK-val összekülönbözött fegyveres sejt lehetett az akció végrehajtója.

Forrás: Index, BBC

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.