Pesti Srácok

Mikrovállalkozásoknak kínál támogatást Nagykanizsa önkormányzata

null

Munkahelyek megtartására, illetve visszaállítására kínál támogatási lehetőséget Nagykanizsa önkormányzata olyan mikrovállalkozásoknak, amelyeknek működését a veszélyhelyzeti rendelkezések akadályozták. Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) a közösségi oldalán szerdán arról adott tájékoztatást, hogy az állami támogatási lehetőségek, illetve a város önkormányzata által eddig biztosított 70 százalékos bérletidíj-kedvezmény mellett új vállalkozástámogató lehetőséget biztosít a város, amennyiben a Támogatásokat Vizsgáló Iroda engedélyezi ezt az új formát.

A néhány fős vállalkozások közül azok pályázhatnak egy munkavállaló után 75 ezer forintos támogatásra – összesen legfeljebb 300 ezer forintos határig –, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve az igénylés benyújtásáig nem szüntették meg egyetlen munkavállalójuk munkaviszonyát sem. Feltétel még, hogy legalább napi négyórás munkaidőnek megfelelő minimálbért fizettek, illetve a fizetés nélküli szabadságnapok száma összesen nem haladta meg a 15 napot. A megszűnt munkahelyek visszaállítását segítő önkormányzati támogatás keretében legfeljebb két munkavállaló után dolgozónként 100 ezer forintra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetését követő három hónapon belül bocsátottak el dolgozókat. A feltételek között szerepel, hogy a pályázónak a megszűnt munkahelyeket a veszélyhelyzet kihirdetésétől számított hat hónapon belül újra be kell töltenie, és a visszavett alkalmazottakat legalább két hónapon keresztül foglalkoztatja. Bizzer András alpolgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: az önkormányzat költségvetésében 25 millió forintot különítettek el erre a támogatási formára, de a közgyűlés majd dönthet úgy, hogy ezt a keretet kibővíti. Számításaik szerint Nagykanizsán több száz mikrovállalkozás lehet jogosult a munkahelymegtartó vagy visszaállító támogatásra.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.