vállalkozások támogatása
Szentkirályi Alexandra: újabb kormányzati segítséget kapnak a magyar vállalkozások
Itt az újabb kormányzati segítség a magyar vállalkozásoknak – tudatta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán csütörtökön.Hatalmas fejlesztési forrást kaphat közel kétezer magyar vállalkozás
Kiemelkedően magas, kétszáztíz milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány ezerhétszáz vállalkozás részére – jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán.Több mint ezerötszáz milliárd forint adót kaptak vissza gyorsított eljárásban a vállalkozások
Tavaly májusa óta a kkv-k akár húsz nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások.Karácsony Gergely módszerével kuncsorog pénzért a gyöngyösi önkormányzat
A koronavírus-járvány szinte kivétel nélkül hatással van mindenkinek az anyagi helyzetére, az egyik legnagyobb veszélyben pedig a kis- és középvállalkozások (kkv-k) érezhetik magukat, ezért a kormány lépéseket tett annak érdekében, hogy az érintettek helyzetét javítsa. Decemberben a kormányfő bejelentette, hogy a vállalkozásoknak csak az iparűzési adó felét kell befizetnie. A döntés hallatán a baloldali önkormányzatok felsikítottak, hiszen ahhoz szoktak, hogy válság idején az embereket kell megsarcolni, ahogyan ezt 2008-ban is láthattuk. A tettre kész főpolgármester szokásához híven azonnal klaviatúrát ragadott és arra kérte a kkv-kat, hogy aki teheti, ne éljen a kormány segítő szándékával, hanem igenis fizesse be a teljes összeget. Ugyanezt a módszert választotta a nemrég oltási botrányba keveredett Hiesz György is, akinek Karácsonyhoz hasonlóan jutalmak osztogatására volt forrása, de az iparűzési adó felével képtelen beérni.Így állítaná talpra a magyar gazdaságot Orbán Viktor
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitó című rendezvényén bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv után jön a gazdaság-újraindítási akcióterv, amellyel a kormány a válsághelyzet előtti növekedési pályára tervezi visszaállítani az országot. A tervek között kiemelt szerepet kap a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése, valamint a vállalkozások bértámogatásának előfinanszírozása is, valamint a huszonöt éven aluliaknak biztosított jövedelemadó- mentesség is.Kényelembe helyezte magát a baloldal: jönnek az adóemelések – Pesti riporter
Megkezdték a pénzbehajtást Budapest balliberális vezetésű önkormányzatai. A hagyományos baloldali gazdaságpolitika érvényesüléseként alig egy évet kellett várni a kiterjedtebb adóemelésekre, igaz, vannak polgármesterek, akik rögtön a megválasztásuk után ezzel kezdték a működésüket. Noha jelentős tartalékokkal vették át a kerületek igazgatását, mégis a kormány pénzelvonásaira hivatkozva rónak pluszterheket a gazdasági válságot ugyancsak megérző vállalkozói szektorra. Az önkormányzati tartalékok egy részéről már tudható, hogy vészesen leapadtak egyetlen év alatt, a többi kerületben csak utal erre a polgármesterek panaszáradata. Eközben a hozzáértés hiánya és a pénzszórás sem segít a felelős gazdálkodás megvalósításában. Másik riportunkban Karácsony Gergely furcsa busztenderét vettük górcső alá. Utánanéztünk a Leisztinger Tamáshoz kötődő, homályos hátterű CR-Facilities-nek, amely a beszerzést intézi – azaz csak intézte volna, ha nem került volna nyilvánosságra a buli. Végül áttekintettük a közlekedési zöldforradalom rövid, nagyon rövid történetét is.Izer Norbert: A kormány célja a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése és a gazdaság fehérítése
A kormány jövőbeni tervei között is szerepel a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése, az adócsökkentések folytatása, az adóhatóság szolgáltatásainak javítása és a gazdaság fehérítése – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.A budapesti vállalkozások támogatásáról egyeztethet Varga Mihály és Karácsony Gergely
Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.Karácsonyék egy fillérrel sem támogatják a bajba jutott fővárosi vállalkozásokat
Miközben a kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben folyamatosan olyan újabb és újabb gazdasági intézkedéseket hoz, mint amilyen a hitelmoratórium és annak meghosszabbítása, addig a baloldalra nem lehet számítani – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében szombaton, az MTI-nek nyilatkozva.Ajánljuk még