Pesti Srácok

A budapesti vállalkozások támogatásáról egyeztethet Varga Mihály és Karácsony Gergely

null

Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lap kiemeli, hogy a múlt héten már tartottak egy szakmai kerekasztal-beszélgetést az iparág egyes területeinek képviselőivel, amely után a kamara megerősítette azt az elsődleges tényt: a fővárosi vállalkozói körnek érdekében áll, hogy a kormány és a főváros közötti vita mielőbb lezáruljon, mégpedig úgy, hogy az eredmény előremutató legyen a válságkezelésben.

– jelentette ki Nagy Elek. A BKIK elnöke rámutatott: a járvány hatására turisztikai vállalkozások tömegesen kerültek tartósan kereslethiányos helyzetbe a fővárosban, ami rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátását és üzletbezárásokat idéz elő ezen a területen, vagyis azonnal lépni kell.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.