Pesti Srácok

Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen

Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen
Los Angeles, 2020. május 30. A George Floyd fekete bőrű férfi halála miatt tiltakozó tüntetők és rohamrendőrök Los Angelesben 2020. május 29-én. Négy nappal korábban Minneapolisban négy rendőr igazoltatás után földre teperte a 46 éves férfit, aki csak annyit tudott mondani, hogy nem kap levegőt, amikor az egyikük a nyakára térdelt, majd később, a kórházban meghalt. MTI/AP/Ringo H.W. Chiu

Minnesota állam kedden vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt. Floyd május 25-én durva rendőri intézkedés következtében halt meg. A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról.

Tim Walz demokrata párti kormányzó sajtókonferencián jelentette be a döntést, kiemelve, hogy a vizsgálat célja a "nemzedékekre visszatekintő, rendszerszerű fajgyűlölet" gyökeres kiirtása. Mint mondta, a vizsgálat a rendőrség elmúlt tíz éves gyakorlatát kívánja feltárni, kiderítendő, vajon a rendőrök éltek-e a színesbőrűeket rendszeresen hátrányosan megkülönböztető gyakorlattal.

Rebecca Lucero, az emberi bizottság vezetője elmondta: a vizsgálatot folytatók büntetés terhe melletti idézéseket fognak küldeni, de reményeik szerint Minneapolis városa nyitottsággal fogadja a nyomozást, és lehetővé teszi a hozzáférést a szükséges dokumentumokhoz. A minneapolisi városi tanács mind a 12 tagja támogatásáról és maximális együttműködéséről biztosította a kormányzót.

Jacob Frey, Minneapolis polgármestere szintén közleményt adott ki, amelyben reményét fejezte ki, hogy az állami közbeavatkozás segíthet a régóta szükséges rendőrségi reformok megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségi kultúra megváltoztatására van szükség. Hozzátette, hogy Minneapolis választott tisztségviselőinek és rendőri vezetőinek kezét hosszú évek óta megkötik a rendőröket védelmező törvények és rendőr-szakszervezetek.

PestiSracok facebook image

George Floydra egyébként május 25-én azért hívták rá a rendőrséget, mert gyaníthatóan hamis pénzzel üzletelt. A rendőrök földre kényszerítették a férfit, majd egyikük perceken keresztül a nyakán térdelt, ketten pedig a hátán. Floyd ennek következtében vesztette életét.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.