Pesti Srácok

Német államfő: Nem elég nem rasszistának lenni, antirasszistának kell lenni!

Német államfő: Nem elég nem rasszistának lenni, antirasszistának kell lenni!

A rasszizmus a demokrácia ellensége, ezért a demokrácia iránt elkötelezett emberek nem lehetnek semlegesek a rasszizmus ügyében– mondta a német államfő kedden Berlinben a hivatalában egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a rendőri erőszak és a rasszizmus elleni amerikai tüntetésekkel kapcsolatban tartottak a németországi helyzetről. A német államfő azon kesergett, hogy Németországban kirekesztik azokat, akiknek sötét a bőrük, kipát viselnek vagy mecsetekbe járnak imádkozni.

– jegyezte meg a német államfő.

Frank-Walter Steinmeier a Bellevue palotában tartott rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte, hogy a rasszizmus nem akar párbeszédet, sokszínűséget és békés együttélést, hanem csak gyűlöletet mások ellen és dominanciát mások felett”, az pedig „iszonyattal, dühvel, gyásszal és tanácstalansággal tölti el az embereket, ha azt tapasztalják, hogy az erőszaknak ezt a formáját éppen a polgárok jogainak védelmére felállított állami intézmények képviselői alkalmazzák polgárok ellen, amint a Minneapolisban rendőri intézkedés következtében meghalt George Floyd esetében történt." Az államfő szerint nem szabad megmaradni ebben a feldúlt lelkiállapotban, tovább kell lépni és fel kell ismerni, hogy „Németország sem mindig és mindenütt a tolerancia fészke”, és messze nem mindenkinek valóság az alaptörvény ígérete, miszerint minden egyes embert megillet a méltóság és a tisztelet, és a jogok és szabadságok összessége.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a német szövetségi elnök, aláhúzva, hogy „a de én nem is vagyok rasszista nem lehet válasz a rasszizmusra, legalábbis demokraták számára nem, mert a rasszizmus nemcsak az elszenvedőinek, hanem a nyílt társadalomnak és a demokrácia eszméjének is trauma."

– hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier.

– mondta a német államfő a mások mellett az egykori válogatott labdarúgó Gerald Asamoah, a Rasszizmus nélküli iskola (Schule ohne Rassismus) nevű civil hálózat alapítójának részvételével tartott rendezvényt megnyitó beszédében.

Forrás: MTI/Fotó: MTI/EPA/Philipp Gülland

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.