Pesti Srácok

Növeli az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban Trump

Növeli az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban Trump

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán a lengyel kollégájával, Andrzej Dudával folytatott washingtoni tárgyalásai után, hogy védelmi együttműködésről szóló megállapodást ír alá vele. A Fehér Ház Rózsakertjében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón az amerikai elnök emlékeztetett rá, hogy a két ország már tavaly szándéknyilatkozatot írt alá a biztonsági együttműködés erősítéséről; a megállapodás aláírása ennek logikus következménye. Ugyanakkor sem ő, sem a lengyel elnök nem részletezte a megállapodás konkrétumait, és azt sem, hogy mikor írják alá.

Duda, akinek személyében a koronavírus-járvány kitörése óta az első külföldi vezető tett látogatást a Fehér Házban, üdvözölte a bejelentést, és mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt. A lengyel államfő bejelentette azt is, hogy várhatóan a korábban jelzettnél több amerikai katonát telepítenek lengyel földre. A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: "ma új szakaszba léptünk, nevezetesen megnyílt a lehetőség arra, hogy több amerikai katona érkezzék országunkba". Donald Trump kiemelte, hogy lengyel kérésre növelik meg az amerikai katonák létszámát, és nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket. Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Trump igennel válaszolt.

– fogalmazott. Trump ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert – úgy fogalmazott – az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel. Bírálta Berlint az oroszországi energiavásárlásaiért, és megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.