Pesti Srácok

Öltönyben tört be az egyik budapesti lakásba

Öltönyben tört be az egyik budapesti lakásba

Elfogatóparancs miatt állítottak elő egy férfit a XIII. kerületben, amikor egy nyomozó felismerte a ruháját egy korábbi betörés kapcsán.

Az angyalföldi rendőrök a hét elején igazoltattak egy férfit a XIII. kerületben, akiről kiderült, hogy ellene elfogatóparancs volt érvényben. Az ellenőrzés során átvizsgálták K. József ruháját, mely során köszörült kulcsokat és több zárfésűt is találtak. A rendőrök az elfogatóparancs és a férfinél lévő gyanús tárgyak miatt K. Józsefet elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság egyik nyomozója az előállított 48 éves férfi öltönyét és szemüvegét felismerte, egy korábbi betörés feltételezett elkövetőjére emlékeztette.

A férfi május 8-án 10 óra körül a bejárati ajtó zárszerkezetét megrongálva betört egy XIII. kerületi lakásba, ahonnan laptopot, karórát, parfümöt és pénzt lopott. Az ügyben kimentett felvételeket a nyomozók visszanézték, ekkor derült ki, hogy K. József ugyanabban az öltönyben ment betörni, mint amit az igazoltatásakor is viselt. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 48 éves dánszentmiklósi lakost lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd az elfogatóparancs alapján büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

A címlapkép illusztráció. Forrás: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.