Pesti Srácok

Őrizetbe vettek csaknem 100 embert egy berlini tüntetés után

Őrizetbe vettek csaknem 100 embert egy berlini tüntetés után

Rendbontás és erőszak miatt őrizetbe vettek csaknem 100 embert Berlinben szombat este egy tömegtüntetés után, amelyet a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tartottak az Egyesült Államokban kibontakozott tiltakozáshullámhoz kapcsolódva. Hamburgban is összecsapásokkal ért véget a George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul tartott megmozdulások sora, a rendőrség vízágyút is bevetett.

A német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon szombat délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt - az egykori Kelet-Berlin főterét - le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani. A csendes demonstráció békésen ért véget. Utána viszont a közelben egy több száz emberből álló csoport körbevett rendőröket, akik éppen őrizetbe vettek egy férfit egy rendőrautó megrongálása miatt. A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter.

A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott vasárnap a rendőrségi dolgozók legnagyobb szakszervezete (Gewerkschaft der Polizei) berlini tartományi tagozatának szóvivője, Benjamin Jendro.

Az Alexanderplatzon tartott tömegtüntetés mellett 14 kisebb demonstráció is volt szombaton Berlinben különböző ügyek mellett és ellen, a rendezvények biztosítására 800 rendőrt mozgósítottak. Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettetek ki. Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.

Forrás és kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.